Schmitték – a kommunizmus emblematikus figurái


1967-ben születtem, nagyjából 1977-1978 óta vagyok antikommunista.

Számomra a gulyáskommunizmus az egyébként is ember- és emberiségellenes kommunizmus egyik legelaljasabb, legocsmányabb változata volt.

Számomra – gyerekként, kamaszként, majd fiatal felnőttként – Kádár János, a mucsai sunyi diktátor agyromboló hatású képe után három ember volt, akik a magyarországi kommunizmus parasztos debilségét jelképezték.

Mindhárom egy-egy médiajelenség.

  • Az egyik a mindig hazudó Ipper Pál, aki cinikus pofával hányta le nap mint nap a képernyőről a nézőket olyan hülyeségekkel, melyekben szerintem többnyire saját maga sem hitt.
  • A másik Hajdú János, Hét-műsorvezető volt, a kezicsókolomozó és hajlongó gerinctelen tévéróka.
  • A harmadik pedig Schmitt Pál és családja volt, amely minden este betolakodott az otthonok nyugalmába, úgynevezett tévétorna ürüggyel.

Különösen idegesítő volt, hogy az átlagbunkó mindhármat kedvelte, mint ahogy manapság is kedveli az átlagbunkó a Big Brother-féle műsorok sztárjait. Ipper volt a “jajj, de okos, művelt”, Hajdú a “micsoda úriember”, Schmitték meg az “utyuli-putyuli, jajj de aranyos”.

Bevallom, én abban reménykedtem, hogy a kommunizmus bukásával ezek az alakok eltűnnek a történelem szemétdombján.

Ipper pofára esett, pozitívumként lehet róla elmondani, hogy még a rendszerváltás előtt önként visszavonult. Hajdú átpofátlankodta magát az új rendszerbe is, rövid ideig parlamenti képviselő volt a 90-es években, további sorsáról nem tudok (nem is érdekel…). A kommunista tévétornászokból meg a nemzet egységét kifejező, az államszervezet demokratikus működését biztosító tényező lett 2010-ben…

Szóval ilyen nyálas, szánalmas hely manapság ez a Magyarország…

Reklámok