Hogyan disszidáltam egy másik kommunista országba?


A kommunista Magyarországról sokan disszidáltak a szabad világba, erről kár is beszélni, ez közismert. De disszidálni Magyarországról egy másik kommunista (szocialista) országba? Na, ez már valóban érdekes történet…

1987-ben disszidáltam Magyarországról Bulgáriába.

A fiatalabb nemzedékek kedvéért megemlítem a háttért azzal kapcsolatban hogyan lehetett Magyarországról egyáltalán külföldre utazni a kommunista rendszer idejében. A helyzet pontos értékelése érdekében érdemes az egész útlevélrendszerre röviden kitérni, de valóban csak nagyon röviden és nagyon nagy vonalakban.

A kommunista Magyarország útlevélrendszerében a legfontosabb dátum 1961. Míg 1961 előtt – hihetetlen, de igaz – a magyar állampolgárok utazásait TITKOS rendeletek szabályozták, addig 1961-től a szabályok már nyilvánosak voltak. 1947-1961 között az állampolgár beadta a kiutazási kérelmét és várt, majd kapott egy igen vagy nem választ, indoklás nélkül. Ezzel szemben 1961-től már nyilvánosak voltak, hogy milyen követelményeknek kellett megfelelni az utazáshoz, bár persze mindvégig – egészen a rendszerváltásig – megmaradt az indok nélküli elutasítás lehetősége, a “kiutazása közérdeket sért” gumiindok.

Az 1961-es dátum oka természetesen a berlini fal, hiszen addig egy lyuk volt a “népi demokráciák” falán, melyen bárki átmenhetett. Ezért is volt alapállásban tiltva Magyarországon úgy általában a külföldi utazás, azaz a “baráti” kommunista országokba ugyanúgy, mint a szabad világba, hiszen az NDK-ba való utazás de facto a Nyugat-Berlinbe való szabad beutazást is jelentette.

A rendszer tehát az volt alapesetben, hogy minden egyes utazáshoz útlevelet kellett kérni, az útlevelet pedig hazautazás után a hatóság elvette az állampolgártól. A szocialista országokba pedig betétlapot adtak ki, mely a személyi igazolvánnyal együtt volt használható. A betétlapok kezdetben csak Csehszlovákiára voltak érvényesek, majd érvényességük ki lett terjesztve az NDK-ra, Lengyelországra, Romániára és Bulgáriára. Kezdetben minden egyes utazáshoz külön betétlap kellett, majd megjelentek a többszörös utazásra jogot adó betétlapok.

A rendszer racionalizálása 1970-ben (vagy 1972-ben, utána kellene most ennek nézni) történt. Ekkor jelent meg a magánszemélyek részére a kék és a piros útlevél. A piros útlevél a betétlapok helyett jött be. A piros útlevéllel a szocialista országokba lehetett utazni, kezdetben kiutazási engedély is kellett a kiutazáshoz, majd ez megszűnt és már nem kellett kiutazási engedély, csak az a korlátozás maradt, hogy minden egyes kiutazás időtartama maximum 30 nap lehet. A kék útlevekkel lehetett utazni bárhová, de itt minden egyes kiutasáshoz külön kiutazási engedélyre volt szükség, mely meghatározott országokra és időtartamra szólt.

Fontos tudni, hogy a NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária között közös állampolgár-korlátozó egyezmény létezett. Ennek értelmében ezen országok hatóságai kölcsönösen ellenőrizték egymás állampolgárait és ezen országok területe “tömbként” működött utazási szempontból, néhány példa:

– a csehszlovák hatóság csak akkor engedte kilépni a magyar állampolgárt Ausztria felé, ha megvolt neki a magyar hatóságtól az engedélye, hogy kiléphessen Ausztria felé,

– ha egy magyar állampolgár egyszeri nyugati kiutazási engedéllyel rendelkezett, majd Magyarországról kiutazott Ausztriába, onnan pedig Csehszlovákiába, a továbbiakban már nem utazhatott ki Csehszlovákiából pl. az NSZK irányába, hiszen egyszeri nyugati kiutazási engedélyét már felhasználta,

– a Csehszlovákiába kitelepedett (pl. házasság miatt) magyar állampolgár a csehszlovák hatóságoktól volt köteles engedélyt kérni nyugati utazásához, a csehszlovák szabályok alapján,

– külföldön élő (akár szocialista országban élő!) magyar állampolgár engedélyt volt köteles kérni Magyarországra utazásához – ez utóbbi megszűnt a 70-es évek végén a más szocialista országokban élő magyar állampolgárok számára.

Tehát a 70-es évek végére kialakult az a rendszer, hogy piros útlevéllel majdnem korlátlan számban lehetett utazni az említett 5 ország területére (évente nem több, mint 180 napot külföldön töltve, alkalmanként maximum 30 napot), kék útlevéllel pedig évente egy alkalommal, azonban ezen belül magáncélból nem meghívásra csak 3 évente egy alkalommal.

1984-ben megszűnt a piros útlevél, a szocialista országokba is már kék útlevelet kellett használni, egyszerűen a kék útlevél 5. oldalára be volt pecsételve az állandó kiutazási engedély a szocialista országokba, viszont nyugati utazásokhoz továbbra is minden utazáshoz külön egyedi kiutazási engedélyre volt szükség.

Aztán 1988-ban vezette be Grósz Károly a “világútlevelet”, azaz megszűnt a kiutazási engedély. Az utolsó korlát még megmaradt: azaz továbbra is létezett a “kiutazása közérdeket sért” gumiparagrafus, azaz bizonyos emberek nem kaphattak útlevelet. A teljesen szabad utazást már az 1989-es útlevéltörvény vezette be.

Tehát a kádárizmus utolsó szakaszában nyugatra huzamosabb időre kimenni de facto a következőképpen lehetett:

– kivándorlás – hosszas folyamat, melynek eredményeképpen a szerencsés kérelmező úgynevezett “külföldön élő magyar állampolgár” útlevelet kapott (a népnyelv szerint “konzuli útlevél”), aminek nagy hátránya az volt, hogy tulajdonosának belföldi magyarországi címe nem lehetett, “devizakülföldinek” minősült,

– illegális ottmaradás – ez akkoriban már csak szabálysértésnek, nem bűncselekménynek minősült, az útlevél lejárata esetében a magyar hatóság automatikusan “külföldön élő magyar állampolgár” útlevelet adott a delikvensnek, magyarul kivándoroltnak minősítette,

– engedélyt kért a magyar hatóságtól 30 napon túli külföldi tartózkodásra, ehhez kellett meghívólevél, egyetemi hallgatói jogviszony, munkaszerződés, kiküldetés, stb., de valami mindenképpen kellett, a hatóság “jogalap” nélkül nem adta meg az engedélyt.

A kivándorlás és leginkább a kivándoroltnak minősítés árnyoldala 1990 után jelentkezett, mikor kiderült, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok egyetlen ceruzavonással magyarországi választójog nélkül maradtak, mivel a választási törvény bejelentett belföldi lakcímhez köti a szavazati jogosultságot, viszont akinek a státusza “kivándorolt”, annak nem lehet belföldi lakcíme. Hozzáteszem: aki nagyon akart választani, az megoldotta a problémát, hiszen elegendő volt Magyarországon bemenni a legközelebbi polgármesteri hivatalba és bejelentkezni a rokon/barát/haver címére és máris belföldi címmel rendelkező személlyé vált az illető.

Szóval nagyjából meg volt oldva, hogy hogyan lehet egy másik országban tartózkodni. Meg voltak a legális utak, na és ott volt az illegális.

Na de mi van, ha valaki egy másik szocialista országban akar tartózkodni? Ezt a rendszerurak nem igyekeztek annyira szabályozni, hiszen az állampolgárt elsősorban abban kellett gátolni, hogy nyugatra mehessen, s nem abban, hogy az egyik szoc államból a másikba.

Megvoltak a lehetőségek:

– turistautazás, évente maximum 180 nap, minden egyes utazás maximum 30 nap,

– kivándorlás, eredménye szintén “konzuli útlevél”, aminek ebben az esetben az a kellemetlen következménye is volt, hogy az állampolgár utazásáihoz már a letelepedés országának hatóságához kellett engedélyért fordulni, ami igencsak előnytelen volt, hiszen Lengyelország kivételével a többi országban a magyarnál szigorúbb volt a kiutazási jogszabályi háttér,

– valamilyen jogcím keresése.

De ha nincs jogcím? Olyan nincs! Csak hát én felvázoltam a hatóságnak, hogy én csak úgy Bulgáriában leszek, nem küld ki az égvilágon senki, nincs szerződésem se, nem tud senki sem hivatalos meghívólevelet adni. Erre mondta a magyar hatóság, hogy oké, nem gond, de ez nem az ő kompetenciájuk, hanem a bolgár hatóságé. Megkérdeztem a magyar hatóságot: akkor mi lesz, ha a magyar határőr észleli, hogy 30 napnál többet voltam külföldön, akkor ez nem szabálysértés? A magyar hatóság ezen kissé elgondolkodott – hiszen valóban engedély kellett mindenképpen 30 nap felett -, majd kijelentette, hogy ez a “demokratikus országokra” (ezt a kifejezést használta, ez alatt az NDK-t, Lengyelországot, Csehszlovákiát, Romániát és Bulgáriát értette) nem vonatkozik, ezen 5 ország esetében a tartózkodási engedélyt az ottani hatóság adja. Megkérdeztem, hogy nem lehetne-e ezt látni esetleg írott formában is, mire elzavartak, hogy ne akadékoskodjak, mert ez így van és kész.

Két baráti szovjetköztársasági címer: balról a fogaskeréken ugráló munkás-paraszt oroszlán, alatta Bulgária születésének (681) és halálának éve (1944) a korabeli vicc szerint, jobbról pedig a Szovjet-Magyar Barátság Termelőszövetkezet logója.

Miután kiutaztam Bulgáriába, az ottani második hetem vége felé el is zarándokoltam az ottani hatósághoz, tartózkodási engedélyért folyamodva. A hatóság megdöbbenve nézett rám: hol a magyar hatóságok engedélye? Miután felvázoltam, hogy nekem ilyenem nincs, s egyébként pedig a magyar hatóság szerint a bolgár hatóság fog nekem engedélyt adni, a bolgár hatóság jót nevetett, majd baráti hangnemben (“menj oda, fiú, ott elintézik”) elküldött a szófiai magyar konzulátusra. Ott az átlagnál is rosszabbul dolgozó konzulátusi alkalmazott úgy fogadott, mintha az anyját szidtam volna, majd beütött egy pecsétet az útlevelembe, hogy “tartózkodási engedélye 90 nappal meghosszabbítva”, de rám szólt, hogy ez volt az utolsó alkalom, s legközelebb be ne merjek menni a konzulátus épülete idétlen kéréseimmel. Ezután visszamentem a bolgár hatósághoz, aki ki is adott egy engedélyt a magyar pecsét dátuma alapján 90 napra. Miután felvetettem, hogy én legalább egy évig akarok maradni, az alkalmazott széttárta a kezét, s kijelentette, hogy fogalma sincs, hogy ilyen különös esetben mi a teendő, de javasolja, hogy utazzam el Budapestre 2-3 hétre, ez az idő TALÁN elég lesz a probléma megoldására.

Tényleg visszamentem Budapestre. Ott még a hatósági főember is fogadott, de ő is azt mondogatta, hogy hát ők ebben nem illetékesek, mert a bolgár hatóság ad majd engedélyt…

A kör tehát bezárult. Ezek után jött a mentő ötlet: zavarba kell hozni a bürokráciát, minden hatóságnál egyszerre lépni, sok papírt produkálni, majd azokat nem rendeltetésszerűen használni:

1. A budapesti bolgár konzulátuson beszerezni egy elő-vízumot, ez egy elvi engedély arra, hogy letelepedhetek az országban, ha a magyar hatóság kiadja a kivándorlási engedélyt. Természetesen közben kivándorlási kérelmet NEM adtam be a magyar hatósághoz, ugyanis nem akartam kivándorolni és elveszíteni magyarországi státuszomat.

2. Bemenni a budapesti Oktatási Minisztériumba és megpályázni állami ösztöndíjat Bulgáriában, a megpályázás tényéről papírt kérni, hogy az kell a “hatóságnak”. Persze közben nem menni végig az ösztöndíjas pályázaton, mert nekünk csak a papír kell.

3. Vissza Szófiába, ott bemenni az ottani Oktatási Minisztériumba, komoly arccal bemutatni a magyar Oktatási Minisztérium semmitmondó, de szép pecsétes, vízjeles papírját, hogy akkor szükség van egy igazolásra a bolgár Oktatási Minisztériumtól, hogy majd ha a magyarok kiküldenek ösztöndíjasnak, akkor a bolgár fél fogad. Szakember eleinte akadékoskodni akart, hogy egy ilyen papírnak semmi értelme, meg soha életében még nem is hallott ilyesmiről, de mikor bólogatva és egyetértve kijelentjük, hogy hát tényleg értelmetlen, de “a magyarok” ezt kérik, nagy nehezen kiad egy pecsétes papírt. Hűha, most már mindkét minisztériumtól van egy-egy semmitmondó, de vízjeles és pecsétes papírunk!

4. Egy univerzális mondat kidolgozása, ha valahol valaki tényleg megkérdezné komolyan, hogy végülis ez vagy az a felesleges papír mire is kell. Ez a mondat így hangzik: “nem tudom, de úgy hallottam, hogy jogszabály írja elő”, közben kezet érdemes széttárni és szégyenkezve fejet félig lehajtani, hogy a hatóság lássa, itt egy példás állampolgár esete forog fenn, aki megpróbálja betartani a sok egymásnak egyhén és nem csak enyhén ellentmondó jogszabályt. Ilyen példás állampolgár láttán a leggonoszabb hatóság szíve is megenyhül és igyekszik könnyeit visszatartva “segíteni”.

5. Beszerezni egy papírt a bolgár autómentőtől, hogy gépkocsim lerobbant és javítás alatt áll! Egy kis probléma volt, hogy NEM volt gépkocsim, de ez nem bizonyult akadálynak, a papírt megkaptam. Egy segítőkész bolgár hatósági alkalmazott mondta, hogy jó ha van ilyen papír, mert erre lehet aztán hivatkozni, hogy miért tartózkodtam határidőn túl az országban: hát azért, mert lerobbant a kocsim, s azt alkatrészhiány miatt hónapokig javítják!

6. Segítőkész hatósági szakember megjegyezte, hogy nekem gyereket kellene produkálnom, mert aztán a kis újszülőtt megbetegedhetne – gyorsan hozzátette, hogy természetesen csak papíron, nem a valóságban -, amire aztán végtelen ideig tudok majd hivatkozni, hogy kisgyermekemet ápolom és ez sajnos nem teszi lehetővé, hogy tartózkodási engedélyem lejártával hazamenjek. Hatósági ember még végignézte a feleségemet, majd a fülembe súgta barátságosan, hogy ha nem megy a gyermekprodukálás, akkor ő szívesen segít. Én kijelentettem, hogy majd csak valahogy boldogulok magam is, s egyébként meg szóltam neki, hogy a gyermekprodukálás kezdeti próbálkozása és a gyermek tényleges megjelenése között általában kilenc hónap szokott eltelni, s nekem már 3 hónap múlva lejár az engedélyem.

Miután a sok papírral sok helyen voltunk, kiderült, hogy az égvilágon semmit sem értünk el. Eldöntöttük, hogy ha végül mégsem jön össze semmi, akkor elmegyünk Jugoszláviába, s onnan majd átszökünk Olaszországba és politikai menedékjogot kérünk arra hivatkozva, hogy a kommunista hatóságok szét akarnak minket választani törvényes házasságunk ellenére. De abban a helyzetben ez lett volna az utolsó megoldás. De feleség mondta, hogy kizárt dolog, hogy a sok papírból, sok hivatali eljárásból ne legyen semmi eredmény. Én nem hittem, de igaza lett.

Egy nap – másfél hónap múlva – találkoztunk  egy hatósági személlyel, a helyi bolgár rendőrörsön dolgozott, aki csodálkozva mondta, hogy hol a fenében vagyunk, nem tud minket elérni, pedig már két hete nála az igazolványom. Ezen megdermedtünk: miféle igazolvány? Másnap bementünk, s ott volt egy bolgár letelepedési igazolvány az én nevemre. Örültünk, de az öröm nem tartott sokáig, az alkalmazott (nem ugyanaz, aki előző nap szólt), kérte, hogy akkor adjam át a magyar hatósági “fehér lapomat”, ami mint kiderült a Magyarországról való kivándorlást jelentette. Mondtam, hogy hát nekem ilyenem nincs. Alkalmazott mondta, hogy hát akkor kérjem a követségtől, s hozzam be. Mivel ilyen lapom nem lehetett, hát ez rossz hír volt. De feleség észbe kapott: minden nap elmentünk újra délelőtt és délután a rendőrségre várva, hogy az ablaknál mikor lesz az az alkalmazott, aki az utcán szólt nekünk. Második nap délután siker! Bemegyünk az illetőhöz, átadom az útlevelemet, ő belepecsétel, hogy “xxxxx számú igazolvány kiadva”, majd kiadja az igazolványt és még kacsintott is egyet. Feleség mondta, hogy hatalmas tahó vagyok, hogy még egy doboz bonbont sem jutott eszembe venni és odaadni. Aztán persze vitt neki ő egyet.

Így lettem egyszerre állandó lakos magyar papírjaim alapján Magyarországon és bolgár papírjaim alapján meg Bulgáriában. Ma már a demokráciában ez nem nagy teljesítmény, de akkor… lehet, hogy az egyedüli eset voltam…

Aztán persze előbb-utóbb kiderült volna a turpisság valahol, de közben 1988 lett, megjelent a magyar világútlevél, majd pedig megdőlt a kommunista rendszer mindkét országban. Végül felmondásra került a országok közti, kettős állampolgárságot kizáró egyezmény, majd megszületett a bolgár állampolgársági jogszabály, mely preferenciális alapon nyújtott bolgár állampolgárságot a “határon túli bolgároknak”. (Aki esetleg nem tudná: én bolgár származású vagyok, de facto a magyarországi bolgár kisebbségből jövök.) Így végülis bolgár állampolgár lettem, azaz már nem is kellett soha többet semmilyen engedély. Azóta éltem sokat mindkét országban, nagyjából fele-fele arányban. Bulgáriában bulgáriai állandó lakos vagyok, Magyarországon pedig magyarországi állandó lakos.Egyébként nem élek vissza ezzel: bár joghézag miatt kétszer szavazhatnék az Európai Parlamenti választásokon, egyszer magyarként a magyar pártlistákra, egyszer meg bolgárként a bolgár listákra, sosem éltem ezzel vissza, mindig csak abban az országban szavaztam, ahol éppen voltam a szavazás napján. A parlamenti választásokon viszont mindkét országban szavazni szoktam. Nagyon szeretek szavazni, s így sokkal több lehetőségem van szavazásra… 🙂

Azért még van csattanó is. Egyszer bementem a magyar követségre Szófiában. Ott aztán észrevett a valamilyen tanácsos és csodálkozva kérdezte, hogy én miért nem jelenek meg sosem ösztöndíjam ügyében. Egy kicsit csodálkoztam, de aztán kiderült, hogy végülis a bürokrácia láthatatlan erői az egykor a budapesti minisztériumban beadott papírjaim miatt ösztöndíjast csináltak belőlem. S egy teljes évig kaptam havi 120 USA-dollárt. Időközben Sorosék is adtak pénzt (sőt ők kétszer még repülőjegyet is adtak), meg egy bolgár cég is. Egyszerre három ösztöndíjam volt.

A legérdekesebb időszak 1989-1991 között volt. Ilyenkor már kapitalizmus volt, de még agonizáltak a kommunista szervezetek is, pl. a KGST. Ügyes trükköket lehetett csinálni. Pl. a Malév járata Szófia-Budapest között 128 leva volt oda vissza turistaosztályon, s 158 leva komfortosztályon, ez kb. 2200 ill. 2700 forintnak felelt meg. Nem volt ez kevés pénz akkoriban. De ez az árfolyam (1 leva = 17 forint) reális csak a 80-as évek végéig volt, aztán a leva inflációja jóval nagyobb lett, mint a forintnak, azaz az addig teljesen reális KGST-árfolyamnak már semmi köze nem volt a valósághoz. Magyarországon a dollár feketárfolyama 60 forint körül volt, Bulgáriában meg már 15 leva körül, azaz egy leva már valójában 4 forint volt, azaz több mint négyszer kevesebb az árfolyamnál. Így Malév-repülőjegyet kizárólag az elmebeteg és a céges utazó (neki úgyis mindegy) vett Budapesten forintért, mindenki más Szófiában. Szófiában ugyanis a Malévre oda-vissza komfort osztályon 10 dollárért lehetett megvenni a jegyet. 1991 júliusában aztán véget ért a “jó világ”, KGST megszűnt az abszurd árfolyamokkal együtt. Amikor bementem érdeklődni, hogy mennyi most a repülőjegy, azt a mellbevágó választ kaptam, hogy oda-vissza turistaosztályon 1950 leva. Magyarországon meg felvitték 8 ezer forintra. Na, akkor kezdtünk rászokni a buszozásra…

Reklámok

2 thoughts on “Hogyan disszidáltam egy másik kommunista országba?

  1. Visszajelzés: Felirat az útlevélen « politikai földrajz

Hozzászólások lezárva.