Melyik a legnehezebb és legszebb nyelv?


Ez a kérdés sokszor felmerül, s a hozzá nem értők gyakran dilettáns választ adnak rá.

Sok országban a kérdés egyenesen nemzeti büszkeség kérdése. Jellemző, hogy minél alacsonyabb valakinek az iskolázottsága, műveltsége, annál nagyobb arányban gondolja, hogy az ő anyanyelve a legnehezebb és legszebb a világon.

A magyarok között sajnos ilyen vélemények nemcsak a legműveletlenebbek között népszerűek. Az újmagyar nacionalizmus egyik sarokköve a magyar nyelvről alkotott abszurdnál abszurdabb állítások halmaza: a magyar a legnehezebb, legszebb, legkifejezőbb, legősibb, stb. nyelv. Természetesen mindebből semmi sem igaz.

Gyorsan hozzáteszem: nem az egyéni, szubjektív tetszésről van szó. Ízlése mindenkinek lehet. Azonban attól, hogy XY-nak a kedvenc gyümölcse a körte, még nem biztos, hogy objektív tény lenne az, hogy a körte a világ legjobb gyümölcse. Vagy én sem gondolom, hogy a kékszemű, szőke nők csúnyasága bizonyított tudományos tény lenne, pedig nekem ez a típus tetszik a legkevésbé.

Ami a nyelvek nehézségét illeti: minden nyelv egyszerre könnyű és nehéz. Minden nyelv nagyon könnyű, mert mindenki képes megtanulni saját anyanyelvét tökéletesen. Nem volt még olyan eset, hogy valaki nem tudta volna saját anyanyelvét tökéletesen elsajátítani, függetlenül attól, hogy melyik az illető nyelv.

Ugyanakkor minden nyelv nagyon nehéz is, mert az emberek 95 %-a sosem képes egy idegen nyelvet tökéletesen elsajátítani. Ismét függetlenül attól, hogy melyik az illető nyelv. Semmiféle adat nincs arról, hogy X nyelvet tömegesen könnyen sajátítanák el, Y nyelvet viszont nem.

Mi az alapja azonban a szűklátókörűségen, s a beteges nacionalizmuson kívül annak a vélekedésnek, hogy “az én anyanyelvem a legkifejezőbb”? Az alapja egyszerűen az, hogy az átlagember csak saját anyanyelvét ismeri jól, ill. ha ismer is más nyelveket, azokat jóval alacsonyabb szinten ismeri, mint anyanyelvét. Ebből pedig az következik, hogy ő személy szerint valóban sokkal jobban tudja magát kifejezni saját anyanyelvén, mint más nyelven. Innen pedig jön a hamis következtetés: ha én nem tudom teljes mértékben kifejezni magamat X nyelven, akkor ennek oka nem az, hogy én nem ismerem elegendő mértékben X nyelvet, hanem az, hogy X nyelv kevésbé kifejező nyelv, mint Y nyelv, az én anyanyelvem.

A valóságban minden emberi nyelv teljes mértékben kifejező, s tökéletesen alkalmas minden elképzelhető emberi gondolat alapos kifejezésére. Nem léteznek kifejezőbb és tökéletesebb nyelvek, ill. kevésbé kifejező, tökéletlenebb nyelvek.

Itt hozzá kell tenni azonban, hogy a hétköznapi használaton túl már nem minden nyelv azonos státuszú: a világ kb. 7000 nyelvéből kb. 150 a “kultúrnyelv”. A kultúrnyelv az, melynek kialakították a megfelelő szókincset ahhoz, hogy a politikai életben, a tudományban, stb. is használható legyen. Azonban ha ez nem történt meg, azaz nincs meg egy nyelvnek a jogi, tudományos, stb. szókincse attól még nem igaz, hogy az a nyelv kevésbé kifejező lenne. A magyar nyelv is csak kb. 200 éve kultúrnyelv, a nyelvújítás óta, azelőtt sem volt azonban kevésbé kifejező nyelv, csak egyszerűen nem lehetett pl. jogi cikket írni magyarul, mert nem létezett magyar jogi szaknyelv, helyette a latin volt használatban a magyar jogászok között.

Tehát a speciális szókincset leszámíva, megállapítható, nincs tökéletességi rangsor az egyes nyelvek között. Az egyes személyek által észlelt ilyen különbségek valójában csak azt jelzik, hogy az illetők az egyik nyelvet jobban ismerik, mint a másikat, s így természetesen az egyiken jobban tudják kifejezni magukat, mint a másikon.

Persze ki lehet emelni olyan nyelvi kategóriákat, melyek az egyik nyelvben léteznek,  a másikban meg nem. Ebből azonban semmilyen következtetést nem lehet levonni az illető nyelv “tökéletességére”. Egy régi szlovák ismerősöm véleménye szerint a magyar nyelv primitív, mert ha azt mondom, hogy “ő”, akkor nem lehet tudni, hogy fiúról vagy lányról van szó, s ez megnehezíti a gondolatok közlését. Természetesen ez a vélemény butaság. Kb. olyan butaság, mintha valaki azt állítaná, hogy a szlovák primitív nyelv, mert nem külöbözteti meg a határozatlan és határozott igeragozást. Az átlag nyelvtanuló és különösen a dilettáns hajlamos a saját nyelvében létező nyelvi kategóriát abszolút szükségesnek, elengedhetetlennek tekinteni, míg a saját nyelvében nem létező nyelvi kategóriát pedig feleslegesnek. Viszont olyan nyelv nem létezik, mely az összes létező nyelvi kategóriát megkülönböztetné. S egyébként is, az egyes nyelvi kategóriák megléte vagy hiánya nem befolyásolja a kifejezés pontosságát.

Ami a nyelvek szépségét illeti, ez nyilván teljesen szubjektív kérdés, kár ezt részletesebben elemezni.

Az ősiségről pedig elmondható, hogy értelmetlen szempont. Maximum arról lehet beszélni, hogy egy adott nyelv írásbelisége mikori. De még ez is igencsak szubjektív kérdés tekintve azt, hogy nem létezik semmilyen objektív ismérv arra, hogy mik egy adott nyelv határai, mikor önazonos saját magával egy adott nyelv. Ez a “Thészeusz hajója” nevű ókori filozófiai dilemma néven ismert.

A dilemma lényege egy XXI. századi példával. Vettem egy új számítógépet 1995-ben. Használtam egy évig, majd vettem hozzá plusz memóriát. Az 1996-os számítógép ugyanaz, mint az 1995-ös számítógép? Aztán 2 évvel később elromlott a hangkártya, kicseréltem, majd vettem egy jobb videókártyát. 2002-ben lecseréltem az alaplapot is, majd 2004-ben vettem dvd-írót meg teljesen új merevlemezt. Még később vettem új monitort. 2006-ban már csak a doboz volt az eredeti 1995-ös, minden más rész már későbbi volt. Aztán vettem 2009-ben egy új, modernebb dobozt is. Végülis mikor szűnt meg az 1995-ös számítógép, megszűnt-e, s bármi is a válasz erre, mitől függ a számítógép önazonossága? Mikori a számítógépem? A válasz az, hogy ez teljesen szubjektív, nincs objektív módszer a megválaszolásra.

Nyelvekkel ugyanez a helyzet. S két szempontból is: térben is és időben is.

Térben mert nem létezik objektív definíciója annak, hogy mikor beszélhetünk nyelvről, s mikor nyelvjárásról. Tulajdonképpen a válasz az: ez az illető nyelv beszélőinek véleményétől függ, semmi mástól. A kantoni anyanyelvű kínai és a mandarin anyanyelvű kínai nem képesek egymást megfelelő szinten megérteni (ezért tapasztalható pl. az a magyar szemmel megmagyarázhatatlan jelenség, hogy két magyarországi kínai egymással esetleg magyarul beszélget), viszont mindketten meg vannak győződve, hogy a mandarin és a kantoni az nem két nyelv, hanem csupán a közös kínai nyelv két nyelvjárása. Szintén példa erre az arab nyelv, ahol pl. a marokkói arab és a jemeni arab két nyelvjárásnak számít, pedig az anyanyelvi beszélők szinte képtelenek egymást megérteni. Az ellenpélda pedig a dán-svéd-norvég, melynek anyanyelvi beszélői megértik egymást, mégsem nyelvjárásokról, hanem önálló nyelvekről beszélünk. Ugyanez a helyzet bolgár-macedón viszonylatban is. Még mellbevágóbb példa a szerb-horvát-bosnyák-montenegrói nyelv, mely esetében 4 nyelvről (de legalább 3-ról – a montenegrói nyelv elismerése még nem általános Montenegróban sem) beszélnek, miközben még nyelvjárási különbségek se nagyon vannak a nyelvek között.

Időben a helyzet ugyanez. Kizárólag döntés kérdése. Az oroszok orosz nyelvről csak a XIV. sz.-tól beszélnek, előtte óoroszról vagy óruténről beszélnek, a VI. század előtti időszakban meg ószlávról. A spanyol esetében hasonló a helyzet: a XV. századtól beszélnek spanyolról, az azt megelőző 5 században óspanyolról, a X. század előtti időszakban pedig latinról beszélnek. Nyilván egyik esetben sem az történt, hogy pl. a mai Spanyolország lakosai 900. december 31-én este még latinul beszéltek, majd másnap reggel felébredve egy új nyelven, az óspanyolon kezdtek kommunikálni, azaz az elhatárolás teljesen arbitrárius. Az ellenpélda itt a görög, a görög köztudat egyetlen görög nyelvről tud, mely majdnem 4 évezrede létezik, s a nyelv egyes periódusai pedig egyszerűen a görög nyelv időszakai.

Látható tehát, hogy eleve értelmetlen kérdés arról beszélni, hogy melyik nyelv régibb, mikor még az sem tudható, hogy mi is egy nyelv régisége vagy újsága.

Viszont térjünk vissza a nehézség kérdésére. Megállapítottuk, hogy objektív értelemben nincs nehézség/könnyűség. Szubjektív értelemben azonban van értelme a kérdésnek. Elsősorban ez az egyéni szint: minden nyelvtanulóval megesik, hogy X nyelv tanulása könnyen megy neki, Y nyelv viszont valóságos kínszenvedés számára.

Szintén érdemes a kérdést felvetni anyanyelvi közösség szintjén. A közeli rokonnyelvek egymás között jellemzően könnyebben tanulhatók. Egy spanyol sokkal könnyebben tanul franciául, mint egy német, mert a szókincs jelentős része közös, “csak” a más kiejtést kell megtanulnia sok szó esetében, úgyszintén a nyelvtan legnagyobb része ugyanaz. Ugyanez van mondjuk egy oroszul tanuló cseh vagy egy németül tanuló holland esetében is.

Bizonyos esetekben azonban, ha a közelség túl nagy a két nyelv között, a dolog visszafelé sül el. Mivel elég jól megérti középszinten a másik nyelvet tanulás nélkül is, így sokszor azt hiszi a nyelvtanuló, hogy tudja a tanult nyelvet, pedig valójában csak egy zagyva keveréknyelven beszél.

Személyes példám is ezt igazolja. Annak idején, amikor a Havannai Egyetemen tanultam, én voltam az évfolyamelső latinból. A kb. 50-60 fős évfolyamon a hallgatók 95 %-s spanyol anyanyelvű volt, a spanyol pedig gyakorlatilag a latin egyik modern változata, a szókincs kétharmada-négyötöde teljesen azonos. Valószínűleg azonban ez a közelség már túl zavaró, így történhetett az, hogy egy nem újlatin anyanyelvű ember lehetett a legjobb latinból.

A magyar “sajnos” abban a helyzetben van, hogy nincsenek közeli rokonai, így egyetlen idegen nyelv tanulása sem könnyű egy magyar anyanyelvű ember számára. A magyar távolabbi rokonai (pl. finn, török, stb.) esetében viszont tényleg bizonyos könnyebbség, hogy sok, a magyarhoz hasonló nyelvi kategória található meg bennük. Sajnos azonban a magyarok 99 %-a csupa olyan nyelvet tanul, mely nem tartozik ezen nyelvek közé.

Az angol anyanyelvűek szempontjából léteznek is nehézségi nyelv-ranglisták. Mindez abszolút szubjektív. Az amerikai kormánynak van több listája is a legfontosabb idegen nyelvekről. Ezeken a nyelvek kategorizálva vannak nehézség alapján, azonban kizárólag abból a szempontból, hogy egy angol anyanyelvű amerikai szempontjából milyen nehéz ezeket megtanulni a B2-es szinten. A lista lényege, hogy pl. nyelvet tanuló amerikai diplomatáknak mennyi ideig kell tanulniuk az illető nyelvet. Ily módon mérik fel a költségeket az amerikai Külügyminisztériumban.

A B2-es szint a hagyományos magyar középfokú nyelvvizsgát jelenti. A nyelvtudás európai osztályozása: A1, A2, B1, B2, C1, C2. A B1 a magyar alapfokú nyelvvizsga, a B2 a középfok, a C1 a felsőfok. A C2 jelenti az anyanyelvi szintet megközelítő tudást. Erről részletesebben itt!

Az egyik listán a 70 legfontosabb nyelv szerepel 5 kategóriában. A másikon kb. 40 nyelv 4 kategóriában.

Mindkét listán a legkönnyebb kategóriában szerepel a spanyol, a norvég, a francia, a holland, az olasz, a svéd és a román.

Az 5-kategóriás lista II. kategóriájában van pl. a német.

A III. kategóriában szerepel az indonéz, a maláj, s a szuahéli.

A legtöbb nyelv a IV. kategóriában van. Itt szerepel a magyar is, többek között a görög, a török, a bolgár, az orosz, a lengyel, a héber, s a hindi társaságában.

Mindkét listán a legnehezebb nyelvek között többek között az arab, a kínai, s a koreai szerepel.

Ismétlem azonban: ez az angol anyanyelvűek szempontjából készített lista.

Reklámok

2 thoughts on “Melyik a legnehezebb és legszebb nyelv?

  1. Igazad van.

    Ami az ősiséget illeti, a magyar nem újabb a latinnál. Maximum írásbeliségben lehet rangsort csinálni. Ebben a magyar jó közepes helyet foglal el.

  2. Én magyar létemre nagyjából egyetértek ezekkel az amerikai nehézséglistákkal. Egyedül a norvég, a holland, a svéd szemszögéből elfogult csak, mert azok is germán nyelvek, akár csak az angol. Nyilván, olyan nyelv szemszögéből kell nézni ezt a listát, amely nem rokona ezeknek a nyelveknek. Szóval igenis vannak könnyű és nehéz nyelvek, csak mindenkinek más az anyanyelve függvényében. A nehézségi lista szinttől is függ. B2-es szinten hozzávetőleg helytálló. C1-es szinten már sántíthat, míg C2-es szint fölött minden nyelv egyformán nehéz, olyan pici különbségek adódnak, hogy nem éri meg róla beszélni.

    A nyelvek szépsége még szubjektívebb, de ez ügyben is fel lehet állítani ismérveket, mássalhangzó-torlódások, hangsúlyok, tónusok, hanglejtés, magánhangzók harmonizációja, szótagszerkezet, szünetek tartás, folyékonyság, morfémahatárok tisztelete, stb. Ezek mentén felállítható valamiféle sorrend összpontozással. Nem véletlen, hogy pl. az olaszt a világon a legtöbb ember szépnek találja, legyen bármi az anyanyelve, míg pl. az ázsiai nyelveket meg általában nem.

    Ha objektív akarok lenni, a magyar nehézségre és szépségre is erősen közepes világviszonylatban. Az ősisége meg sehol sincs a göröghöz, latinhoz vagy pl. a kínai nyelvhez képest (akár a mandarint, akár a kantonit értjük alatta), de talán nem is baj. Nem versengés kérdése.

Hozzászólások lezárva.