Választási történelem


Az írás NEM a választási eredményekkel foglalkozik, hanem kizárólag az egyes választások rendszerével.

A népképviseleti választási rendszer kezdete 1848. Azonban érdemes röviden megnézni az 1848-at megelőző rendszert is.

Előzmények

Az államhatalom megosztásának kezdete az Aranybulla (1222). Az Aranybullát megelőzően a mindenkori uralkodó rendelkezett a teljes állami hatalommal, tehát a szó eredeti értelmében monarchia (= egyeduralom) volt.

A pontosság kedvéért mindenképpen meg kell jegyezni: az Aranybulla mint korszakhatár nem abszolút határ. Tudunk az Aranybulla előtti országgyűlésekről is, s az Aranybulla után is megesett, hogy az aktuális uralkodó, amikor erősnek érezte magát, az Aranybulla rendelkezéseinek figyelembe vétele nélkül uralkodott. Ennek ellenére mégis az Aranybulla tekinthető a rendi monarchia rögzített írásos kezdetének.

A hagyományos monarchiát az Aranybulla kiadásával váltja fel a rendi monarchia. A rendi monarchia egészen 1848-ig folytatódott, azaz ez a leghosszabb idejű politikai rendszer a magyar történelemben. A rendi monarchia lényege, hogy az uralkodó és a “nemzet” együtt birtokolják az államhatalmat, “nemzet” alatt az összes, az ország területén élő, nemesi rangú nagykorú férfit ill. kivételesen fiúsított nőt értve (nemesi családok férfiágának kihalása esetén, a király a női leszármazottat jogilag férfivé nyilváníthatta, hogy a család folytatódhasson női ágon, az ilyen nő volt a fiúsított nő).

A rendi monarchia időszaka két nagy szakaszra osztható: 1222-1608 és 1608-1848.

Az 1222-1608 közötti szakaszban nem létezett külön, mai értelemben vett aktív és passzív választójog, azaz a nemzet összes tagja elvileg személyesen részt vett az időnként megrendezett országgyűléseken. A történelemből ismerünk pl. több rákosmezei országgyűlést, a Rákos-mező volt az országgyűlések megrendezésének hagyományos – de nem egyedüli – helyszíne.

A kisnemesek számára hatalmas terhet jelentettek ezek az országgyűlések. Hiszen elképzelhetjük, hogy a XIII.-XVII. században mekkora anyagi terhet és időt jelenhetett egy kisnemesnek esetenként több száz kilométer távolságot utaznia az aktuális gyűlésre és ott napokat eltölteni. (Ez még manapság is probléma lenne egy átlagembernek, még inkább az lehetett abban a korban, amikor az alapvető közlekedési eszköz a ló volt.)

1608-ban ez a helyzet megváltozott. Az országgyűlés két részre lett osztva: felsőtáblára és alsótáblára. A felsőtáblán továbbra is a személyes megjelenés maradt az alapelv, azonban a felsőtáblához csak a főnemesi rangúak, a főpapok (valamint egyes egyéb személyek – ezt most nem részletezem) tartoztak. Mindenki más az alsótáblához tartozott. Az alsótáblán ezentúl küldöttek (követek) vettek részt, a követek megválasztása pedig megyei szinten történt, az adott megye nemeseinek helyi gyűlésén. (A pontosság kedvéért: a megyei küldötteken kívül voltak egyéb küldöttek is, de a küldöttek 95 %-a megyei küldött volt. Most nem célom leírni, hogy pontosan kik voltak az egyéb, nem-megyei küldöttek. Szintén nem célom beszámolni azokról, akiknek nemesi cím hiányában is volt kivételesen választójoguk, mert ez most nem releváns a téma szempontjából.) A választás módja a közfelkiáltás volt, akkoriban még nem találták ki a titkos szavazást. Fontos momentum, hogy nem létezett szabad mandátum, azaz a megválasztott követek kizárólag azt képviselhették az országgyűlésen, amivel megbízták őket a megyei gyűlésen.

Ez a rendszer egészen 1848-ig volt életben. Az utolsó rendi országgyűlést 1847-ben hívták össze Pozsonyban és 1848-ig ülésezett.

A népképviseleti választási rendszer bevezetése

Az 1848. évi V. tc. vezeti be a népképviseleti választási rendszert Magyarországon. Érdekesség, hogy a “szerzett jog” elvének tiszteletben tartására különösen ügyel a törvény. Ennek szellemében nem szűnt meg a már meglévő választójoguk azoknak, akik már nagykorúak voltak az új jogszabály hatályba lépésekor, viszont az új szabályok követelményeinek nem feleltek meg. (Ilyen eset nem is volt kevés. Jellemző eset: olyan kisnemes, jellemzően “bocskoros nemes”, akinek nincs elegendő földje, így nem felel meg az előírt vagyoni cenzusnak. Nemesként választójoga volt a régi szabályok értelmében, mivel akkor a nemesi cím volt az egyetlen követelmény. Viszont az újonnan bevezett vagyoni cenzus miatt nem lett volna már választójoga. Ha az ilyen személy már nagykorú volt, megmaradt a választójoga az új rendszerben is, mint már megszerzett jog. A kiskorú örökösének viszont már meg kellett felelnie az új szabályoknak. Tehát: kihalásos alapon szűnt meg a szerzett jogként választásra jogosultak választójoga.)

Az 1848. évi V. tc. választójoggal ruház fel minden olyan lakost, aki a következőknek megfelel:

  • 20. évét betöltött férfi,
  • önálló, azaz nem áll gyámság vagy atyai, ill. gazdai hatalom alatt,
  • vallása katolikus, református, evangélikus, unitárius, vagy ortodox keresztény (nem tévedés: 1848-ban a zsidók még nem rendelkeztek választójoggal),
  • nem volt büntetve hűtlenség, csempészet, gyilkosság, rablás, gyújtogatás miatt,
  • vagyoni cenzus: a következő feltételek legalább egyikének kellett megfelelni:
  • legalább 300 ezüstforint értékű házzal, telekkel vagy földdel rendelkezik egyedül vagy családjával közösen,
  • legalább egynegyed volt jobbágytelek tulajdonosa egyedül vagy családjával közösen,
  • kézműves, kereskedő vagy gyáros saját műhellyel, üzlettel, gyárral, amennyiben legalább egy állandó alkalmazottja van,
  • legalább évi 100 ezüsforint fix jövedelme van,
  • mentesült minden vagyoni feltétel alól akinek egyetemi vagy főiskolai diplomája volt.

Bevallom, én magam is igyekeztem ezeket az adatokat “lefordítani” XXI. századi “nyelvre”. Mert pl. az ezüsforint semmit sem mond nekem. A “volt jobbágytelek” még viszonylag könnyebben felfogható: bár a jobbágytelek mérete nem volt az egész országban azonos, általánosságban azt lehet mondani, hogy egy átlagos jobbágytelek mérete 25 hold volt, ami kb. 15 hektárnak felel meg, azaz a negyed jobbágytelek kb. 3,5 hektár. Ami az ezüstforintot illeti, azt az információt találtam, hogy egy napszámos jellemző napi bére abban az időszakban 50 krajcár körül volt, 50 krajcár = 0,20 ezüstforint. Tehát egy napszámos havi keresete maximum 4-5 ezüstforint lehetett.

A választásra jogosultaknak fel kellett vétetnük magukat legkésőbb a választás napja előtt 15 nappal a választói jegyzékbe, ellenkező esetben nem szavazhattak.

Szavazás módja: nyílt.

Választási rendszer: egyfordulós, kizárólag egyéni körzetek. A legtöbb szavazatot kapott jelölt lett a megválasztott képviselő, függetlenül a részvételi és szavazati aránytól.

A passzív választójog (választhatóság) feltételei megegyeztek az aktív választójog feltételeivel, azzal a kivétellel, hogy a jelöltnek legalább 30 évesnek kellett lennie, s tudnia kellett magyarul.

Jelöltté az válhatott, akit a körzet legalább 10 választópolgára ajánlott.

Ebben a rendszerben zajlottak az 1848., 1861., 1865., 1869, és 1872. évi orsszággyűlési választások.

Az eddig leírtak az országgyűlés alsótáblájára értendők. Ami a felsőtáblát érinti, azon az 1848. évi V. tc. nem változtatott, a felsőtáblán továbbra is a főnemesek, főpapok és egyéb felsőtáblai tagságra jogosultak vettek részt, a korábbi rendi szabályok alapján.

Változások a népképviseleti rendszerben a Horthy-rendszer kezdetéig

Több ponton is változást hozott az 1874. évi XXXIII. tc.

  1. Eltörölte a vallási korlátozást, azaz ezen túl bárki lehetett választópolgár, vallási hovatartozásától függetlenül.
  2. Ami az 1848 előtti szerzett jogúak választójogosultságát illeti, megállapította, hogy elvesztették szerzett jogukat, amennyiben az azóta lezajlott öt választás legalább egyikén nem vetették fel magukat a választói névjegyzékbe.
  3. A bűncselekmény miatti választójogból kizárást illetően az eddigi hűtlenség, csempészet, gyilkosság, rablás, gyújtogatás bűncselekményeket kiegészíti az okmányhamisítással, hamis eskütétetellel, lopással, csődbűntettel és orgazdasággal.
  4. A vagyoni cenzus ezentúl teljesíthető lett bizonyos mértékű ingatlandó (földadó vagy házadó) vagy jövedelemadó elérésével.
  5. Megvonta a választójogot a fegyveres testületek aktív állományától (katonaság, rendőrség, csendőrség, vámhatóság, pénzügyőrség), valamint az adóhatósági tisztviselőktől.
  6. Megvonta a választójogot azoktól, akik csődöt jelentettek, a csőd rendezéséig.
  7. Mentesítette a vagyoni cenzus alól bizonyos foglalkozások művelőit felsőfokú végzettség hiányában is: lelkészek, tanítók, bányászok, erdészek, stb.

Ami a passzív választójogot illeti, a törvény a korhatárt levitte 24 évre.

Egyebekben – választás módja – változás nem történt. Megmaradt a kizárólag egyéni körzetek alapján történő egyfordulós választás, s a nyílt szavazás.

E szabályok alapján zajlott az 1875., 1878., 1881., 1884., 1887., 1892., 1896., 1901., 1905., 1906., 1910. évi választások.

Születtek új választójogi szabályok még 1913-ban és 1918-ban, azonban egyik alapján sem történt választás, így ezeket nem részletezném.

Úgyszintén nem történt ténylegesen választás a Károlyi-féle köztársasági időszakban kidolgozott új választójogi törvény alapján, mely egyébként először vezette be a titkos szavazást, s először adta meg a nőknek a szavazati jogot.

Ami a felsőtáblát illeti, azt főrendiház néven szervezi újjá az 1885. évi VII. tc. A törvény tételesen meghatározza, hogy kik és milyen jogon tagjai a főrendiházban. Három kategóriát különböztet meg a törvény:

  1.  Élethosszig a király által kinevezettek. A király saját döntése alapján történik a kinevezés, korlátozó feltétel csupán az, hogy számuk sosem haladhatja meg az 50 főt.
  2. Viselt hivataluk miatt tagok hivataluk idejére:
    • az összes római és görög katolikus érsek és püspök, a pannonhalmi főapát, a szerb ortodox egyház feje és metropolitái, a román ortodox egyház feje és metropolitái, a református és az evangélikus egyház 3-3 vezető tisztségviselője, valamint az unitáriánus egyház vezető püspöke,
    • a horvát bán, a fiumei kormányzó, a Kúria elnöke és alelnöke, a Közigazgatási Bíróság elnöke, a Pesti Ítélőtábla elnöke, s más egyéb tisztségek viselői.
  3. Személyi jogon örökös tagok:
    • a királyi család főhercegi rangú tagjai,
    • minden olyan 24. élétévet betöltött főnemes (herceg, gróf vagy báró), aki évente legalább 3000 forint adót fizet ingatlanjai után.

Szegény főnemesek! Náluk is bevezették a vagyoni cenzust. Volt is ebből baj, mert egy részük nem volt elég gazdag, így nem adózott eleget, s elvesztette emiatt a főrendiházi tagságot. Ferenc József így méltányosságból többeket is a saját 50 fős kvótája terhére ajándékozott meg a főrendiházi tagsággal, hogy ne szomorkodjanak.

Az összeg érzékeltetésére: a XIX. sz. 80-as éveiben 3000 forint számításaim szerint nagyjából mai 7 millió forintnak felel meg. Aki manapság évi 7 millió ingatlanadót fizet, az enyhén szólva most sem szegény ember. Én még most is nyögöm amikor évi 20 ezret fizettettek ki velem Pest megyében – szerencsére aztán átköltöztem Budapestre, ahol meg nem vetettek ki ilyen adót.

Népképviseleti rendszer a Horthy-rendszer idején

1910. után az első választás 1920-ban zajlott. Először a háború miatt nem tartottak választásokat, majd pedig, bár a Károlyi-féle köztársaság idején új választási törvényt dolgoztak ki (mely először vezette be a titkos szavazást és adta meg nőknek is a választójogot), nem volt idő választások tartására, Károlyi Mihály lemondott, mielőtt választásokat tudtak volna tartani. Azután a Tanácsköztársaság alatt úgyszintén nem tartottak választásokat. Így már Horthyék dolgozták ki az új választási jogszabályt (5985/1919. kormányrendelet), melynek alapján az első választást megtartották az I. vh. után.

A választójogi jogszabály új alapra helyezte a választójogot a vh. előtti szabályokhoz képest. A választójogultság feltételeit a következők szerint állapította meg:

  • 24. életévet betöltött férfi vagy nő, aki legalább 6 éve magyar állampolgár és vagy rendelkezik saját ingatlannal vagy pedig legalább 6 hónapja jelenlegi lakóhelyén lakik. A háborús veteránok számára az életkori korlát el volt törölve, ők 24 éves koruk előtt is szavazhattak. A nők számára megszorítás volt viszont, hogy az írni-olvasni nem tudó nőktől megvonta a választójogot,
  • Kizárta a jogszabály a választójogosultságból azokat, akiknek politikai jogai fel voltak függesztve (ez jellemzően a Károlyi-féle köztársaság és a Tanácsköztársaság prominens személyeit érintette) és azokat, akik ellen ügyészségi eljárás volt folyamatban, azaz a jogszabály sértette az ártatlanság vélelmét, hiszen a még jogerősen nem elítélteket kizárta a választójogból kizárólag az ellenük való ügyészségi eljárás megindítása miatt,
  • Kizárta a választójogból a közsegélyen élőket, a gondnokság alatt állókat, s a csődeljárás alatt lévőket,
  • Kizárta a választójogból a fegyveres erők, a rendőrség, s a csendőrség aktív állományának tagjait.

A jogszabály megszűntette a választójogi névjegyzékbe való jelentkezés kötelezettségét, a választójogi névjegyzéket hivatalból készítették el az állami szervek, s azokba automatikusan felvettek mindenkit, aki megfelelt a követelményeknek.

Ami a passzív választójogot illeti, azt aktív választójog meglétéhez és betöltött 30. éves korhoz kötötte. Ahhoz, hogy valaki jelöltté válhasson legalább 500 választópolgár ajánlását kellett bemutatnia.

A választás módja: egyfordulós, kizárólag egyéni választókerületek. A szavazás módja: titkos – ez az első választás, ahol a titkos szavazát ténylegesen alkalmazták.

A Horthy-kor második választása 1922-ben zajlott. Új jogszabály, a 2200/1922. kormányrendelet alapján. Ez a jogszabályt több ponton is szigorította a választójogosultságot:

  • Férfiak esetében az életkori követelményt meghagyta a betöltött 24. életévben, azonban már legalább 10 éves állampolgárságot, s 6 hónap helyett már 2 év helybenlakást követelt meg. Ezen kívül kizárta a választójogokból azokat, akiknek nincs meg legalább a négy osztály végzettségük.
  • Nők esetében az életkori követelményt a betöltött 30. életévre emelte, s minimum hat osztály végzettséget követelt meg.

A többi szabály maradt a régi, viszont a választás módja is változott. Budapesten bevezették a pártlistás szavazást (első eset listás szavazásra a magyar választójogban). Az ország többi részén maradtak az egyéni választókerületek.

Súlyos visszalépés volt viszont a szavazás módjában eszközölt változtatás. A titkos szavazás csak Budapesten és a törvényhatósági jogú városokban (1922-ben a 10 legnagyobb vidéki városnak volt ilyen státusza) maradt meg, mindenhol máshol ismét bevezették az I. vh. előtt alkalmazott nyílt szavazást.

Érdekesség: az 1920-as és 1922-es választások eredményeképpen nem országgyűlés, hanem nemzetgyűlés került megválasztásra, az országgyúlés elnevezést a következő választójogi jogszabály, az 1925. évi XXVI. tc. állította vissza.

Ez a jogszabály a választói jogosultságon csak annyiban változtatott az addigihoz képest, hogy bizonyos pontokon enyhítette a követelményeket:

  • a nők diszkriminációját csökkentette: kimondta, hogy a három- vagy többgyerekes anyák valamint az egyedülálló, saját háztartásban élő, saját jövedelemmel rendelkező nők számára a férfiakra vonatkozó követelményeket kell alkalmazni,
  • mentesítette a 2 éves helybenlakás követelménye alól a legalább érettségivel rendelkezőket.

Ami a választás rendszerét illeti: listás szavazást írt elő Budapestre és a törvényhatósági jogú városokra, mindenhol máshol pedig egyéni kerületekben történt a választás. Ez a törvény vezette be először az országos listát, melyről a pártok egyéni választókerületi eredményük alapján részesedtek.

A szavazás módja titkos volt a listás szavazásnál, viszont maradt a nyílt szavazás az egyéni választókerületekben.

Ezen törvény alapján zajlottak a 1926., 1931., 1935. évi választások.

A Horthy-korszak utolsó választása 1939-ben zajlott. Alapja az 1938. évi XIX. tc., mely jelentős változtatásokat eszközölt az addigi szabályozáshoz képest:

  • Megmaradt a listás szavazás Budapesten és a törvényhatósági jogú városokban, máshol pedig az egyéni választókerületi rendszer, azonban immár mindenhol titkosan történt szavazás,
  • Ami a nőket illeti, a választójogosultságot az előző törvényhez képest nem változtatta, azonban a férfiaknál a betöltött 24. életévről betöltött 26. életévre emelte a követelményt, az iskolázottsági követelményt pedig elvégzett négy osztályról hat osztályra növelte,
  • A törvény megszűntette a 10 éves állampolgársági követelményt a visszahonosítottak számára. Erre azért volt szükség, mert ellenkező esetben a revíziós területek lakossága szavazati jog nélkül maradt volna,
  • Egyetemi vagy főiskolai diploma megléte esetén mind a férfiakat, mint a nőket mentesítette minden további követelmény teljesítése alól, beleértve a minimális életkori követelményt is.

A jogszabály szigorította a passzív választójogot. Képviselőjelölt csak az lehetett, aki a választásokat megelőző 5 évben folyamatosan foglalkoztatva volt, s jövedelemadót fizetett. Felsőfokú végzettségűek esetében a megkövetelt időtartam csak 1 év volt.

A jelöltté váláshoz szükséges ajánlások száma 500 maradt az egyéni választókerületek esetében, míg a listás képviselőjelölteknél 1500-ra nőtt.

Ezen kívül bevezetésre került a választási kaució intézménye. Minden egyéni képviselőjelölt 2000 pengő kauciót volt köteles letenni, míg listák esetében a listál állító párt listánkánt 2000-5000 pengő közti összeget, plusz a listán szereplő minden jelöltre még 500 pengőt.

Nagyjából 1 akkori pengő 1000 mai forintnak felel meg, tehát jelentős összegek voltak ezek, melyek ténylegesek megnehezítették az ellenzéki pártok – elsősorban a nyilasok – választáson való indulását.

1920-1926 között a magyar országgyűlés egykamarás volt. A felsőházat az 1926. évi XXII. tc. állította vissza. Gyakorlatilag az 1885. évi VII. tc. alapján született ez a törvény. Követelmény a kinevezés vagy választés alapján lett felsőházi tagok számára a betöltött 35. életév. Négy kategóriát különböztet meg a törvény:

  1. Élethosszig a kormányzó által kinevezettek. A számuk sosem haladhatja meg a 40 főt.
  2. Viselt hivataluk miatt tagok hivataluk idejére:
    • az összes római és görög katolikus érsek és püspök, a pannonhalmi főapát, öszesen 19 fő a katolikusok részéről,
    • a református, az evangélikus, s az unitárius egyház részéről összesen 11 vezető tisztségviselő,
    • a budai szerb ortodox érsek.
    • az izraelita hitközségek által delegált két rabbi,
    • a főbírák, a koronaügyész, az MNB elnöke, a honvdéség főparancsnoka, egyéb állami főtisztviselők, összesen 16 fő.
  3. Személyi jogon örökös tagok:
    • a Habsburg-Lotharingiai család belföldön élő tagjai, összesen 2 fő.,
  4. Választás alapján:
    • a legalább évi 2000 pengő ingatlanadót fizető, belföldön élő főnemesek által megválasztott főnemesek,
    • a megyék és a törvényhatósági jogú városok küldöttei,
    • a szakmai kamarák, az MTA, az egyetemek, főiskolák, s a tőzsde delegáljai.

Az 1939. évi IV. tc. (népszerű nevén: Második Zsidótörvény) annyiban változtatott a felsőházi tagságon, hogy megszűntette a törvény értelmében zsidónak minősülő személyek meglévő felsőházi tagságát és megtiltotta a továbbiakban zsidó személy számára a felsőházi tagságot – ez csak az izraelita hitközségek által delegált két rabbira nem vonatkozott, az ő felsőházi tagságuk megmaradt a diszkrimináló 1939. évi IV. tc. hatályba lépése után is egészen az 1940. évi XVII. tc. hatályba lépéséig, mely teljesen megszüntette az izraelita felekezet képviseletét a Felsőházban. (A Második Zsidótörvény az alsóházi tagságot nem érintette.)

Választások a II. vh. után

Több választás nem volt a Horthy-rendszerben. Szálasiék sem tartottak választásokat. A legközelebbi választás már a háború után zajlott, 1945-ben.

Az 1945. évi választás – mely ismét nemzetgyűlést, nem országgűlést hozott létre – alapja az 1945. évi VIII. tv. Jellegzetésségei:

  • Teljesen eltörölte mind a férfiak és nők közti megkülönböztetést, mind az iskolázottsági cenzust. (Mint láttuk, a vagyoni cenzust már a Horthy-rendszer eltörölte.) Minden 20. életévet betöltött férfi és nő belföldi lakos magyar állampolgárnak választójogot adott,
  • Megvonta a választójogot azoktól, akik az 529/1945. kormányrendelet (A fasiszta pártok és egyesületek feloszlatásáról) hatálya alá eső szervezetekben bármilyen tisztséget viseltek, kivéve amennyiben még 1941. június 22. előtt kiléptek e szervezetekből,
  • Megvonta a választójogot azoktól, akik a Volksbundban tagok vagy támogatók voltak,
  • Megvonta a választójogot azoktól, akik német fegveres szervezetben (jellemzően: Waffen SS) szolgálatot vállaltak vagy mint besúgók segítették a német államot,
  • Megvonta a választójogot a volt csendőröktől, kivéve azokat, akik sikeresen átmentek az igazoló eljáráson,
  • Nemzetiségi alapon kollektív bűnösnek nyilvánítva a magyarországi német kisebbséget, megvonta a válaszjogot mindazoktól, akik az 1941. évi népszámláláson magukat német nemzetiségűnek vallották. Sőt azoktól is megvonta a választójogot, akik nem vallották magukat németnek, de családnevüket németes hangzásúra változtatták 1941-1945 között,
  • Az ártatlanság vélelmének megsértésével megvonta a választójogot azoktól, akik ellen már megindult az ügyészségi eljárás.

A jogszabály a passzív választási jogot egyesítette az aktív választási joggal, azzal az egyetlen kivétellel, hogy az aktív szolgálati viszonyban lévő katonáknak és rendőröknek csak az aktív választási jogot biztosította.

Képviselőket kizárólag az Országos Nemzeti Bizottság által jóváhagyott pártok jelölhettek. Az Országos Nemzeti Bizottság ideiglenes szerv volt a közigazgatás háború utáni újjászervezésére, munkájában a kommunista párt, a szociáldemokrata párt, a kisgazdapárt, a nemzeti parasztpárt és a polgári demokrata párt képviselői vettek részt.

A választás – első ízben a magyar történelemben – teljesen listás volt. Az ország 16 választókörzetre lett osztva. Ezen kívül volt egy országos lista, melyre a választópolgárok közvetlenül nem szavaztak, erről a pártok területi listás eredményeik alapján kaptak mandátumokat.

A szavazás: titkos.

A felsőház 1945-ben megszűnt, ettől az időponttól kezdődően a magyar parlament egykamarás.

Az utolsó demokratikus választás 1947-ben zajlott. Alapja az 1947. évi XXII. tv. A parlament hivatalos neve ismét országgyűlés.

A választójogultság ugyanaz maradt, mint 1945-ben, azonban a választójogosultságból újabb csoportokat zártak ki:

  • A választójogból kizárta azokat akik nyilas-hungarista sajtóterméknél kiadói, szerkesztői vagy főmunkatársai minőségben közreműködtek,
  • A választójogból kizárta azokat akik korábban nyilas-hungarista szervezetnek parlamenti vagy önkormányzati képviselője vagy képviselőjelöltje volt,
  • A választójogból kizárta azokat akik a német hadsereggel együtt, a bevonuló szovjet hadsereg elől elmenekültek és nem tértek haza legkésőbb 1945. október végéig,
  • A választójogból kizárta a Magyar Közösség (antifasiszta, szabadkőműves szervezet) tisztségviselőit.

Viszont a törvény visszavonta a német kisebbség kollektív bűnösségének elvét, a német nemzetiségűek ismét szavazhattak. Szintén enyhített a Magyar Élet Pártja (a horthysta kormánypárt) volt tisztségviselőit illetően, őket az Országos Nemzeti Bizottság jogosult volt mentesíteni egyéni alapon a választásból való kizárás alól.

Választások a kommunista Magyarországon

Mint minden kommunista államban, a kommunista Magyarországon is volt valami nagyon skizofrén a választásokban. Bár hivatalosan, alkotmányosan is a kommunista párt volt az ország legfőbb hatalma, ennek ellenére a kommunisták mindig ragaszkodtak a valódi hatalommal nem rendelkező, teljesen formális országgyűlés fenntartásához, sőt álválasztások rendszeres megtartásához. Valószínű, hogy még a kommunisták is szalonképtelennek érezték a választások teljes megszüntetését, ezért az álválasztásokat érezték nyerő megoldásnak.

Az 1949. évi IX. tv. gyakorlatilag nem változtatott a választási szabályokon az 1947-es állapothoz képest. A választójogosultság maradt a régi, ami az aktív választójogot illeti.

Az igazi változás a passzív választójogban történt. Immár egyetlen pártlista volt, a Magyar Függetlenségi Népfront (a Hazafias Népfront elődje) listája. Csak ennek a szervezetnek lehettek jelöltjei, szavazni pedig vagy az egyetlen listára lehetett vagy ellene. Ekkor jelent meg az a gyakorlat, hogy ikszelni csak ellenszavazat esetében kellett, azaz ha a szavazó semmit sem csinált a szavazócédulával, az igen szavazatnak számított.

Mint a 70-es évekbeli szovjet viccben:

A szovjet állampollgár elmegy szavazni. Ahelyett, hogy megnézés nélkül bedobná a szavazólapot az urnába (ami  igen szavazatot jelent az egyetlen jelöltre), félrevonul és nézegetni kezdi.
Azonnal odamegy hozzá egy civil ruhás szerv:
– Mit művel itt maga?
– Semmit, csak kiváncsi vagyok, hogy kire fogok szavazni.
– Na ne viccelődjön itt, elvtárs, maga még nem hallotta, hogy a Szovjetúnióban a szavazás titkos?

Ugyanebben a rendszerben zajlottak az 1953. évi, az 1958. évi és az 1963. évi”választások” is, azzal a különbséggel, hogy 1956-ban a Magyar Függetlenségi Népfrontot átnevezték Hazafias Népfrontra. Maga a választás elvei és rendszere nem változtak.

A pontosság kedvéért meg kell említeni, hogy formai különbség az 1949. évi választás és a későbbiek között annyi volt, hogy formailag 1949-ben a Magyar Függetlenségi Népfront még pártok szövetségének minősült, viszont a kommunista képviselők aránya eleve úgy volt megállapítva, hogy kétharmadnál többet tegyenek ki az egyetlen közös listán belül. 1953-ban, 1958-ban és 1963-ban már formailag sem léteztek pártok a kommunista párton kívül: a front jelöltjei kommunista párttagok és pártonkívüliek voltak.

A következő, 1967-es “választások” már új alapon zajlottak. Teljesen új jogszabályt alkottak a választásokról, az 1966. évi III. tv.-t.

Ami az aktív választójogot illleti, ez a törvény megszűnteti az összes korábbi kizárást a választójogból, immár csak a közügyektől bírósági határozattal eltiltottakat, a börtönbüntetésüket töltőket, az előzetes letartóztatásban lévőket, s az elmebetegeket zárja ki a választásból, mindenki más részre biztosítja a választójogot betöltött 18. életév, magyar állampolgárság, s belföldi lakóhely megléte esetén.

A választási rendszert illetően, az új jogszabály teljesen eltörli a listás választást, s visszaállítja a I. vh. előtti kizárólag egyéni választókerületes megoldást.

Ami a jelölést illeti, ezt a Hazafias Népfront helyi bizottságaira bízza, melyek jelölőgyüléseket szerveznek, melyek alapján megállapítják a jelöltek személyét. Azonban a jelölőgyülések megszervezését és működési elveit a törvény nem határozza meg, ezt a Hazafias Népfront dönti el saját hatáskörben.

Az 1970. évi III. tv. formailag demokratizálta a jelölés szabályait. Immár a Hazafias Népfront helyi bizottságai csak szervezik a jelölőgyűléseket, de a jelöltek személyét maga a jelölőgyűlésen résztvevők többsége dönti el. Mivel a jelölőgyűlések lebonyolításának továbbra sem voltak részletes szabályai, ez a gyakorlatban semmilyen változást nem jelentett.

Ezen az alapon zajlottak az 1971. évi, 1975. évi és 1980. évi választások.

Ismét új választási szabályzat született 1983-ben: az 1983. évi III. tv. Újdonságai:

  • Az egyéni választókerületek meghagyása mellett bevezették az országos listát. Az országos listát a Hazafias Népfront állította össze, a listára a gyakorlatban a legfelsőbb pártvezetés tagjai és általuk kiválasztott személyek kerültek,
  • Az egyéni választókerületek jelöltjeit a Hazafias Népfront szervezte jelölőgyűlések ajánlották, immár megszabva, hogy aki megszerzi a jelölőgyűlésen résztvevők egyharmadának szavazatát, felkerül a szavazólapra,
  • Lehetségessé vált teljesen független jelöltként indulni, azaz nem a Hazafias Népfront jelöltjeként, azonban az ilyen független jelölteknek is ki kellett jelentiük, hogy a Hazafias Népfront programját elfogadták,
  • Kötelezővé tett minden egyéni választókerületben legalább 2 jelöltet.

Így zajlott az utolsó kommunista rendszerbeli, 1985. évi választás. Bár a hatalom rendőri eszközökkel és trükkökkel megakadályozta a kifejezetten ellenzékiek jelöltté válását (a jelölőgyűléseket úgy szervezte meg a Hazafias Népfront, hogy azon minden esetben többségben legyenek a rendszer hívei, jellemzően munkásőrökkel töltötték fel a választási jelölőgyűlések helyszínéül szolgáló termeket), most első ízben fordult elő, hogy a hatalomtól független személyek sikeresen jelöltté váltak, s felkerültek a szavazólapra. Összesen 71 ilyen független jelölt volt a választáson, közülük 32-en meg is nyerték körzetükben a képviselőválasztást. 1949. óta első ízben fordult elő, hogy a parlametbe bekerültek a hatalamtól független személyek – természetesen jelenlétük inkább jelképes volt, hiszen az összes képviselő alig 8 %-át tették ki a függetlenek.

Választások a demokrácia visszaállítás után

A pártállam utolsó próbálkozásaként az 1989. évi IX. tv. még megpróbálta az egypártrendszer keretein belül kozmetikai reformokkal megváltoztatni a választási szabályozást. A törvény – először 1949 óta – megszüntette a Hazafias Népfront programja elfogadásának kötelezettségét a jelöltek számára, s igyekezett valamiféle rendezettebb szabályokat meghatározni a jelölőgyűlések számára.

A törvényt azonban az idő elsodorta, hamarosan teljesen új jogszabály született – az 1989. évi XXXIV. tv. -, mely 99 %-ban a kerekasztal-tárgyalásokon elért megállapodásokat rögzítette.

Az új jogszabály alapelvei:

  • A közügyektől bírósági határozattal eltiltottak, a börtönbüntetésüket töltők, a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt lévők, s a bírósági határozattal kényszergyógykezelésre utaltak kivételével mindenki részére biztosítja a választójogot betöltött 18. életév, magyar állampolgárság, s belföldi állandó vagy ideiglenes bejelentett lakcím megléte esetén,
  • A passzív választójog teljesen megegyezik az aktív választójoggal,
  • Minden választópolgár két szavazattal rendelkezik, az egyikkel egyéni jelöltre, a másikkal pártlistára szavaz,
  • Az ország 176 egyéni választókerületre és 20 területi listás választókerületre oszlik,
  • Az egyéni választókerületekben az a jelölt válik képviselővé, aki megszerezte a leadott érvényes szavazatok több, mint 50 %-át. Amennyiben ezt senki sem szerezte meg, második forduló kerül megrendezésre 2 héttel az első forduló után, ebben a legtöbb szavazatot elérő jelölt nyeri el a képviselői mandátumot,
  • A listás választókerületekben csak az a párt szerez mandátumot, mely országos szinten elérte legalább az érvényes szavazatok 4 %-át,
  • A pártok országos listát is állíthatnak, erről töredékszavazataik alapján szereznek mandátumot,
  • A 20 területi listán és az országos listán összesen 210 mandátum kerül kiosztásra,
  • Bárki lehet egyéni körzetben képviselőjelölt, aki legalább 750 ajánlást beszerez a körzetben lakóktól,
  • Területi listát az a párt állíthat, aki az illető területhez tartozó egyéni választókerületek legalább egynegyedében jelöltet állított. Országos listát az állíthat, akinek legalább 7 területi listája van,
  • A szavazás titkos.

A jogszabály apró technikai részleteit módosította az 1990. évi II. tv, a módosítások azonban nem érintették a fent leírt lényegi elveket.

Ezen az alapon zajlott a rendszerváltozás óta megtartott összes parlamenti választás: 1990., 1994., 1998., 2002., 2006. és 2010.

A választási jogszabályban több apróbb változás is történy 1990. óta. Legtöbbjük technikai jellegű, csak azokat sorolnám fel, melyek jelentősebbek:

  • 1991-ben az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvény azon paragrafusát, mely a lakóhelyüktől a választás napján távol lévők számára csak a területi listán való szavazást tette lehetővé. Így 1991-től a lakóhelyétől távoli tényleges tartózkodási helyén szavazhat a választópolgár, amennyiben távollétét bejelentette,
  • 1994-ben  a parlament a listáról való mandátumszerzéshez szükséges országos minimum szavazatarányt 4-ről 5 %-ra emelte,
  • 2005-ben a parlament lehetővé tette a külföldön – magyar külképviseleten – való szavazást azok számára, aki állandó vagy ideiglenes bejelentett belföldi lakcímmel rendelkeznek.

A jövő?

Az új fideszes választójogi tervezet részletei még nem ismertek. Amit eddig hallani lehetett, abból a következő újdonságok valószínűsíthetők:

  • Egyéni választókerületek 106-ra csökkentése, a választás egyfordulóssá tétele. Területi listák megszüntetése, helyette egyetlen országos lista. Összes mandátum 200 körülire csökkentése,
  • Jelöltállítás megnehezítése,
  • Kisebbségi képviselők parlamenti képviselete kedvezményes mandátum segítségével,
  • Lehetőség, hogy bejelentett állandó vagy ideiglenes belföldi lakcím nélkül is lehessen szavazni a listás szavazáson.
Reklámok