Hány ország van a Földön?


Az ország szó két értelemben használatos: az egyik mint “független állam”, a másik mint “minden legmagasabb szintű területi egység”.

Itt csak a független államokat tekintem országnak, minden másról külön bejegyzés szól

Nézzük, hogy mik a problémás vonzatai ennek!

Mi a független állam? Az amelyik szuverén. Azonban milyen fokú szuverenitás szükséges? Egy sor ország olyan viszonyban van más országgal, hogy szuverenitása megállapodás alapján erősen korlátozott. Ugyanez mondható el az EU-tagállamokról, mely lemondtak saját szuverenitásuk jelentős részéről a közös intézmények javára.

A vonatkozó montevideói szerződés szerint állam az, aminek van meghatározott területe, állandó lakossága, kormánya és képessége, hogy más államokkal kapcsolatba lépjen. Azaz aminek ez megvan, az állam. Viszont a gyakorlatban mindehhez hozzájön az “államelismerés” is, mely azonban szintén nem teljeskörűen elfogadott.

Mivel nincs semmilyen pontos kritérium, legtöbbször az marad, hogy ország az, amit az ENSZ felvett tagjai sorába, ill. amit annak elismert.

Azonban ez is problémás. Az ENSZ-nek jelenleg 193 tagja van, továbbá az ENSZ elismer még három területet, mint “nem ENSZ-tag országot”: Cook-szigetek, Niue, Vatikán, viszont az utóbbi háromból az első kettőt nem szokták általában független országnak tartani. Valójában a határ erősen szubjektív. Pl. Monaco, San Marino, a Marshall-szigetek, Bhután széleskörűen szuverénnek és függetlennek van minősítve, pedig nyilvánvaló, hogy szuverenitásuk nagy részét egy másik ország (Franciaország, Olaszország, USA, India) birtokolja. Niue függése Új-Zélandtól biztosan NEM nagyobb, mint a Marshall-szigetek függése az USÁ-tól, mégis az egyik nem-független, a másik meg az.

A másik szempont az ENSZ által el nem ismert, de tényszerűen létező és független államok kérdése: Abházia, Koszovó. Szomáliföld, Tajvan, stb.

Megoldás lehet a független államok két csoportra osztása: nemzetközileg elismertek és nem elismertek. Ebben az esetben 194 ország kerül az előbbi csoportba (a 193 ENSZ-tagállam és Vatikán), míg 8-11 az utóbbi csoportba. Az utóbbi csoportban van mindenképpen: Abházia, Dél-Oszétia, Észak-Ciprus, Hegyi Karabah, Koszovó, Szomáliföld, Tajvan, Transznisztria. Ha azonban szélesebben értelmezzük, akkor ide tehetjük még a Máltai Lovagrendet, Nyugat-Szaharát és Palesztínát. Esetleg ez utóbbi hármat betehetjük egy új, “vitatott államiságú” kategóriába.

Nemzetközi elismertség alatt ENSZ-tagságot értünk, hiszen az ENSZ egyes tagállamait sem ismeri el minden ENSZ-tagállam.

A Cook-szigetek és Niue ismét problémát jelent. Maradva a hagyományoknál és az ENSZ-meghatározással szembe menve ezt a kettőt inkább kivesszük a független államok közül. Miért? Elsősorban amiatt, hogy nincs saját állampolgárságuk. Valójában a Cook-szigetek és Niue nem sorolható be egyértelműen a független államok közé, de egyértelműen ki sem zárhatók közülük.

Tehát van 194 nemzetközileg elismert független államunk, van 9 nemzetközileg el nem ismert államunk, s van 3 vitatott államiságú területünk. Ez összesen 204 ország. A legszűkebb szempont szerint 193 ország van, a legtágabb szerint pedig 206. Én a 203-ra szavazok: a 193 ENSZ-tagállam +  Vatikán + Abházia, Azawad, Dél-Oszétia, Észak-Ciprus, Hegyi Karabah, Koszovó, Szomáliföld, Tajvan, Transznisztria.

Összefoglalva kritiriumaimat:

nemzetközileg elismert független állam az, mely:

az ENSZ által elismert,

rendelkezik saját állampolgársággal

Mint minden egység

A független államok (beleértva a nemzetközileg nem elismert államokat is) mellett vannak az egyéb területek. Ezek olyan területek, melyek valamely állam fenhatósága alatt állnak, de nem tartoznak szervesen az adott államhoz.

Nincs probléma az USA ilyen területeivel (1 kivételével), az Egyesült Királyság, Norvégia, s Új-Zéland ilyen területeivel. Ezekben az esetekben az adott államok közjoga ezeket a területeket különálló egységeknek azonosítja.

A gond a többi állammal van, különösen Ausztrália, Dánia, Franciaország, Hollandia. A függő területek kérdését egy külön bejegyzésben fogom részletezni, a téma bonyolultsága miatt!

Összegzés

A végeredmény tehát: a világon 203 ország van.

*

Listák földrészenként

Európa

Először is 36 ENSZ-tagállam, melynek területe teljes egészében Európában található:

* Albánia
* Andorra
* Ausztria
* Belgium
* Bosznia-Hercegovina
* Bulgária
* Csehország
* Egyesült Királyság
* Észtország
* Fehéroroszország
* Finnország
* Horvátország
* Írország
* Izland
* Lengyelország
* Lettország
* Liechtenstein
* Litvánia
* Luxemburg
* Macedónia
* Magyarország
* Moldova
* Monaco
* Montenegró
* Németország
* Norvégia
* Románia
* San Marino
* Svájc
* Svédország
* Szerbia
* Szlovákia
* Szlovénia
* Ukrajna

Ezen kívül az ENSZ által államnak elismert, szintén földrajzilag teljesen európai:

* Vatikán

Olyan ENSZ-tagállamok, melyek területének többsége Európában van, de melyeknek Európán kívül eső területrésze is van:

* Franciaország
* Görögország
* Hollandia
* Olaszország
* Portugália
* Spanyolország

A fentiek közül Franciaország területének 12,8 %-a Amerikában, 3,4 %-a Óceániában, 1,1 %-a az Antarktiszon, 0,4 %-a pedig Afrikában van.

Görögország területének 4,9 1 %-a Ázsiában van.

Hollandia területének 0,8 %-a Amerikában van.

Olaszország területének kevesebb, mint 0,1 %-a Afrikában van.

Portugália területének 0,9 %-a Afrikában van, területének 0,2 %-a pedig Amerikában!

Spanyolország területének 1,5 %-a Afrikában van.

1 ENSZ-tagállam, mely Afrika és Európa határán van, azonban jellemzően európainak szokott minősítve lenni:

* Málta

5 ENSZ-tagállam, melyek területének többsége Európán kívül van, de európainak számítanak:

* Azerbajdzsán
* Dánia
* Grúzia
* Kazahsztán
* Oroszország
* Törökország

Azerbajdzsán területének 11,0-12,7 %-a van Európában.

Grúzia területének 4,3-5,3 %-a van Európában.

Dánia területének 2,0 %-a van Európában.

Kazahsztán területének 9,9 %-a van Európában.

Oroszország területének 17,8 %-a van Európában.

Törökország területének 3 %-a van Európában.

2 olyan ENSZ-tagállam, mely földrajzilag Európán kívül van, de kulturális okokból európainak szokás számítani:

* Ciprus
* Örményország

Tehát 50 nemzetközileg elismert független állam van Európában.

A nemzetközileg nem elismert államok közül földrajzilag teljesen európai:

* Koszovó
* Transznisztria

4 nemzetközileg el nem ismert állam, mely földrajzilag Európán kívül van, de kulturális okokból európainak szokás számítani:

* Abházia
* Dél-Oszétia
* Észak-Ciprus
* Hegyi-Karabah

1 vitatott államiságú európai entitás:

* Máltai Lovagrend

Tehát összesen 50 nemzetközileg elismert európai állam + 6 nemzetközileg nem elismert állam + 1 vitatott: 50 + 6 + 1= 57.

Afrika

53 ENSZ-tagállam, melynek területe teljes egészében Afrikában található:

* Algéria
* Angola
* Benin
* Bissau-Guinea
* Botswana
* Burkina Faso
* Burundi
* Comore-szigetek
* Csád
* Dél-Afrika
* Dél-Szudán
* Dzsibuti
* Egyenlítői-Guinea
* Elefántcsontpart
* Eritrea
* Etiópia
* Gabon
* Gambia
* Ghána
* Guinea
* Kamerun
* Kenya
* Kongói Köztársaság
* Kongói Demokratikus Köztársaság
* Közép-Afrika
* Lesotho
* Libéria
* Líbia
* Madagaszkár
* Malawi
* Mali
* Marokkó
* Mauritánia
* Mauritius
* Mozambik
* Namíbia
* Niger
* Nigéria
* Ruanda
* São Tomé és Príncipe
* Seychelle-szigetek
* Sierra Leone
* Szenegál
* Szomália
* Szudán
* Szváziföld
* Tanzánia
* Togo
* Tunézia
* Uganda
* Zambia
* Zimbabwe
* Zöld-foki-szigetek

1 ENSZ-tagállam, mely területének többsége Afrikában van, de melynek Afrikán kívül eső területrésze is van:

* Egyiptom

Egyiptom területének 6,1 %-a Ázsiában van.

Tehát 54 nemzetközileg elismert független állam van Afrikában.

2 nemzetközileg nem elismert állam teljes egészében Afrikában:

* Azawad
* Szomáliföld

1 vitatott államiságú afrikai entitás:

* Nyugat-Szahara

Tehát összesen 54 nemzetközileg elismert afrikai állam + 2 nemzetközileg nem elismert állam + 1 vitatott: 54 + 2 + 1= 57.

Amerika

32 ENSZ-tagállam, melynek területe teljes egészében Amerikában található:

* Antigua és Barbuda
* Argentína
* Bahama-szigetek
* Barbados
* Belize
* Bolívia
* Brazília
* Costa Rica
* Dominica
* Dominika
* Grenada
* Guatemala
* Guyana
* Haiti
* Honduras
* Jamaica
* Kanada
* Kolumbia
* Kuba
* Mexikó
* Nicaragua
* Panama
* Paraguay
* Peru
* Saint Kitts és Nevis
* Saint Lucia
* Saint Vincent
* Salvador
* Suriname
* Trinidad és Tobago
* Uruguay
* Venezuela

3 ENSZ-tagállam, mely területének többsége Amerikában van, de melynek Amerikán kívül eső területrésze is van:

* Amerikai Egyesült Államok
* Chile
* Ecuador

Chile területének 0,1 %-a Óceániában van.

Ecuador területének 2,8 %-a Óceániában van.

Az USA területének 0,3 %-a Óceániában van, s területének kevesebb, mint 0,1 %-a pedig Ázsiában.

1 ENSZ-tagállam, mely területének többsége Amerikában van, de európai államnak számít, mivel lakosságának 99 %-a az európai területen él:

* Dánia

Tehát 35 nemzetközileg elismert független állam van Amerikában. Mivel itt sem nemzetközileg nem elismert, sem vitatott kategória nincs, ez egyben a végső szám.

Antarktisz

Ez a legegyszerűbb, mivel nincs sem elismert, sem nem elismert állam, sem vitatott államiságú terület. Tehát 0.

Óceánia

14 ENSZ-tagállam, melynek területe teljes egészében Óceániában található:

* Fidzsi
* Kiribati
* Marshall-szigetek
* Mikronézia
* Nauru
* Palau
* Pápua Új-Guinea
* Salamon-szigetek
* Szamoa
* Tonga
* Tuvalu
* Új-Zéland
* Vanuatu

1 ENSZ-tagállam, melynek területe nagyobb részben Óceániában található:

Ausztráliaterületének 99,9 %-a Óceániában van, területének kevesebb, mint 0,1 %-a pedig Ázsiában van.

1 speciális eset, melyet időnként Óceániához, időnként Ázsiához sorolnak. Én Óceániához sorolom:

Tehát 15 nemzetközileg elismert független állam van Óceániában. Mivel itt sem nemzetközileg nem elismert, sem vitatott kategória nincs, ez egyben a végső szám.

Ázsia

37 ENSZ-tagállam, melynek területe teljes egészében Ázsiában található:

* Afganisztán
* Bahrein
* Banglades
* Bhután
* Brunei
* Dél-Korea
* Egyesült Arab Emírségek
* Észak-Korea
* Fülöp-szigetek
* India
* Irak
* Irán
* Izrael
* Jordánia
* Kambodzsa
* Katar
* Kína
* Kirgizisztán
* Kuvait
* Laosz
* Libanon
* Malajzia
* Maldív-szigetek
* Mianmar
* Mongólia
* Nepál
* Omán
* Pakisztán
* Srí Lanka
* Szaúd-Arábia
* Szingapúr
* Szíria
* Tádzsikisztán
* Thaiföld
* Türkmenisztán
* Üzbegisztán
* Vietnam

3 ENSZ-tagállam, mely területének többsége Ázsiában van, de melynek Ázsián kívül eső területrésze is van:

* Indonézia
* Japán
* Jemen

Indonézia területének 39,9 %-a Óceániában van.

Japán területének 0,6 %-a Óceániában van.

Jemen területének 0,7 %-a Afrikában van.

Hozzá kell tenni, hogy több lehetséges elhatárolás van Óceánia és Ázsia között. A fenti szubjektív – mint minden ebben a cikkben – és az én saját véleményemet tükrözi, azonban vannak más vélemények is.

Tehát 40 nemzetközileg elismert független állam van Ázsiában.

1 nemzetközileg nem elismert állam teljes egészében Ázsiában:

* Tajvan

1 vitatott államiságú ázsiai entitás:

* Palesztína

Tehát összesen 40 nemzetközileg elismert ázsiai állam + 1 nemzetközileg nem elismert állam + 1 vitatott: 40 + 1 + 1= 42.

*

Összesen mind a 6 kontinens

  • Nemzetközileg elismert államok: 50 +54 + 35 + 0 + 15 + 40 = 194
  • Nemzetközileg nem elismert államok: 6 + 2 + 0 + 0 + 0 + 1 = 9
  • Vitatott államiságú területek: 1 + 1 + 0 + 0 + 0 + 1 = 3

Tehát: 194 + 9 + 3 = 206. Mivel a vitatott államiságúakat KIHAGYOM, így az országok száma álláspontom szerint 203, a legszűkebb értelemben pedig 193.

*

Az egyes ENSZ-szervezetek és más fontos nemzetközi szervezetek taglistája:

ENSZ-tagállamok – 193

Az ENSZ szakosított intézményeinek tagsága

  • FAO – Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezet: 189 ENSZ-tagállam + Cook-szigetek, Niue
  • ICAO – Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet: 189 ENSZ-tagállam + Cook-szigetek
  • IFAD – Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap: 163 ENSZ-tagállam + Cook-szigetek, Niue
  • ILO – Nemzetközi Munkaügyi Szervezet: 183 ENSZ-tagállam
  • IMO – Nemzetközi Tengerészeti Szervezet: 168 ENSZ-tagállam + Cook-szigetek
  • ITU – Nemzetközi Távközlési Unió: 191 ENSZ-tagállam + Vatikán
  • UNESCO – Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete: 191 ENSZ-tagállam + Cook-szigetek, Niue
  • UNIDO – Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete: 173 ENSZ-tagállam
  • WBG – Világbank-csoport: 186 ENSZ-tagállam + Koszovó
  • IMF – Nemzetközi Valutaalap: 186 ENSZ-tagállam + Koszovó
  • WIPO – Szellemi Tulajdon Világszervezete: 183 ENSZ-tagállam + Vatikán
  • WMO – Meteorológiai Világszervezet: 181 ENSZ-tagállam + Cook-szigetek, Niue
  • UPU – Egyetemes Postaegyesület: 188 ENSZ-tagállam + Vatikán
  • WHO – Egészségügyi Világszervezet: 191 ENSZ-tagállam + Cook-szigetek, Niue
  • UNWTO – Nemzetközi Idegenforgalmi Szervezet: 154 ENSZ-tagállam

Egyéb nemzetközi intézmények:

  • IAEA – Nemzetközi Atomenergia Ügynökség: 150 ENSZ-tagállam + Vatikán
  • WTO – Kereskedelmi Világszervezet: 150 ENSZ-tagállam + Tajvan + Európai Únió, Hong Kong, Makaó
  • ICJ – Nemzetközi Bíróság: 192 ENSZ-tagállam
  • IRCRCM – Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold: 184 ENSZ-tagállam + Cook-szigetek, Palesztína
  • NOB (IOC) – Nemzetközi Olimpiai Bizottság: 192 ENSZ-tagállam + Amerikai Szamoa, Amerikai Virgin-szigetek, Aruba, Bermuda, Brit Virgin-szigetek, Cook-szigetek, Guam, Kajmán-szigetek, Palesztína, Puerto Rico, Tajvan + Hongkong
  • El nem kötelezett országok: 117 ENSZ-tagállam + Palesztína

Regionális szervezetek:

  • Arab Liga: 21 ENSZ-tagállam + Palesztína
  • Iszlám Konferencia Szervezete: 56 ENSZ-tagállam + Palesztína
  • Karibi Közösség: 14 ENSZ-tagállam + Montserrat
  • Afrikai Únió: 52 ENSZ-tagállam + Nyugat-Szahara

*

Megjegyzés (2012. október 1.):  jelen bejegyzés írása után Azawad de facto megszűnt, így az el nem ismert államok száma 1-gyel csökkentendő.

*world

*

Térképek (2013. január 1.):

mpafr

mpame

mpant

mpasi

mpeur

mpoce

(saját munka a NG alapján)

Advertisements

3 thoughts on “Hány ország van a Földön?

  1. Visszajelzés: Hivatalos nyelvek « politikai földrajz

  2. Visszajelzés: Közvetlen választás « politikai földrajz

  3. Visszajelzés: Magyarország, a szegény ország? « politikai földrajz

Hozzászólások lezárva.