Majális, majális, majális!


Én nem ünneplem a munka ünnepét, de nem szólom le azokat sem, akik ünneplik. Mindenki maga dönt.

Egyébként életemben egyszer “ünnepeltem” a május 1-jét, 1980-ban, 13 éves koromban. Az V. kerületi Szent István téri általános iskolába jártam (akkori nevén: “István téri általános iskola”), a Bazilikától 40 méterre. Mivel 1980-ban dupla ünnep volt, akkor volt úgynevezett “felszabadulásunk” 35. évfordulója is, leszóltak hát a kerületi pártbizottságból iskolánk vezetősége felé, hogy emeljük az ünnep hangulatát azzal, hogy a iskola tanulói tömegesen jelennek meg színes virágakalapokban vonulva a Felvonulási térem, integetve “spontánul” Kádár elvtárs felé.

Mivel a pártbizottságnak is volt józan esze, azt tudta, hogy egyszerű felhívásuk kicsit kevés lesz ahhoz, hogy az iskolai tanulók valóban tömegesen jelenjenek meg az eseményen, így átküldtek az iskolánk vezetőségének nagy mennyiségű Vidám Parki jegytömböt: minden tömbben volt 20 darab jegy, mely felhasználható volt bármely Vidám Parki berendezés egyszeri használatára ill. magára a belépésre, magyarul a tanuló ingyen bemegy a Vidám Parkba és aztán 19-szer felül bármire. A pártbizottsági döntés igencsak jónak bizonyult: a tanulók tömegesen fejezték ki igényüket, hogy szeretnének felvonulni virágkalapban és integetni a Kádár elvtársat is magában foglaló dísztribün felé. Bevallom, hogy én is feliratkoztam a felvonulni akaró tanulók listájára.

Aztán felvonultunk, integettünk, s szaladtunk a Vidám Parkba. Ott szembesültünk azzal a ténnyel, hogy egyes osztálytársaink, akiket nem láttunk felvonulni, már ott állnak a Vidám Parknál. Ők ki is röhögtek mindket:

– Tegnap már odaadta az osztályfőnök a tömböket, azt akarjátok mondani, hogy ti tényleg olyan hülyék voltatok, hogy elmentetek virágkalapban bohóckodni???

– Na és ha megkérdezik, hogy hol voltatok, mit fogtok mondani majd hétfőn?

– Hát hogy ott voltunk, de a nagy tömeg miatt nem vett minket észre az osztályfőnök!

Ezen erősen elgondolkodtunk, s elismertük, hogy tényleg hülyék voltunk.

Viszont a másik ami mindig eszembe jut május elsejéről, szakmai hátteremnek köszönhető. Mint volt hivatásos tolmács-fordítónak mindig eszembe jut a magyar filmfordítási “remekművek” egyik, azóta a fordítói körökben legendává lett gyöngyszeme. A film egy 80-as évekbeli gagyi szintű sci-fi. A hősök harcolnak a gonoszok ellen, az egyik hős űrrepülőgépe zuhan lefelé a bolygó felé, miközben kétségbeesetten igyekszik segítséget kérni, a hős a rádiójába a “Mayday! Mayday! Mayday!” kiáltást mondja, ami az angol nyelvterületen a sürgős segítségkérés egyetemes kifejezése. A fordító sajnos nem ismerte a kifejezést, s szótárában sem sikerült megtalálnia, de gondolom megvakarta fejét, majd gyorsan kitalálta a fordítást, ami a film magyar feliratában meg is jelent ebben a formában: “Majális! Majális! Majális!“. Sokan el is gondolkodtak ezen, miféle marhák ezek a jövőbeli űrpilóták, akik életük valószínűleg utolsó perceiben ahelyett, hogy segítséget kérnének, majálist követelnek rádiójukon…

Reklámok