Vicces egyházügy


Bár akkoriban nem nevettünk.

Amikor a kommunista rendszer bukása után demokratikusan törvényhozni kezdett az ország, mindenki igyekezett olyan szabadságokat adni a népnek, hogy azok aztán a legszabadabb országok polgárait is irígységre késztessék. Így sok ultraszabad koncepció született, a két legjelemzőbb példa a magyarországi kisebbségek kérdése és a magyarországi egyházügy. Most ez utóbbiról számolnék be egy példán keresztül, mely bemutatja, hogy az ultraszabad koncepció hogyan képes saját ellentétébe átmenni. Hozzáteszem: valódi, megtörtént esetről van szó! Csak megváltoztattam a neveket és a lényegtelen körülményeket. Előre is bocsánat a direkt vicces stílustól, de mint dilettáns humorista képtelen vagyok szabadulni tőle…

A magyar alkotmányt idéznem először is:

„60. §

(…)

(3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.

(4) A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”

A fenti (4) bekezdésben említett jogszabály az 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról nevet viseli.

Ennek a törvénynek idézném témám szempontjából releváns részeit:

„3. §

(…)

(2) Állami (hatósági) nyilvántartásba vallási és más meggyőződésre vonatkozó adatot felvenni nem szabad. (…)”

„8. §

(1) Az azonos hitelveket követők, vallásuk gyakorlása céljából, önkormányzattal rendelkező vallási közösséget, vallásfelekezetet, egyházat (a továbbiakban együtt: egyház) hozhatnak létre.

(…)

9. §

(1) Az egyházat a székhelye szerint illetékes megyei bíróság, illetőleg a Fővárosi Bíróság (a továbbiakban együtt: bíróság) nyilvántartásba veszi, ha

a) az egyházat legalább száz természetes személy megalapította,

b) az egyház az alapszabályát elfogadta,

c) az ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta, és

d) az alapítók nyilatkoznak arról, hogy az általuk létrehozott szervezet a 8. §-ban foglaltaknak megfelel.

(2) Az egyház alapszabályának vagy belső törvényének, szabályának (a továbbiakban: alapszabály) tartalmaznia kell legalább a következőket:

a) az egyház nevét, székhelyét, szervezeti felépítését,

(…)

10. §

(1) Az egyház nyilvántartásba vételére vonatkozó bejelentést a képviseletére jogosult személy nyújthatja be.

(2) A bejelentéshez csatolni kell az elfogadott alapszabályt és a 9. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti nyilatkozatot. Közölni kell továbbá az egyház képviseletére jogosult személyek nevét.

11. §

Az egyház nyilvántartásba vétele akkor tagadható meg, ha az nem felel meg a 8. §-ban foglaltaknak, illetőleg az alapítók nem tettek eleget a 9-10. §-ban foglalt feltételeknek.

12. §

(1) Az egyház nyilvántartásba vételéről a bíróság a bejelentés beérkezését követő hatvan napon belül nemperes eljárásban határoz.

(2) Ha az egyház alapszabálya a 9. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében módosul, illetőleg a képviseletére új személy lesz jogosult, azt a változástól számított harminc napon belül a képviselőnek a bíróságnál be kell jelentenie.”

„15. §

(1) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.

(2) Az egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható.

16. §

(1) Az állam az egyházak irányítására, felügyeletére szervet nem hozhat létre.

(…)”

Most nagy kedvet érzek ahhoz, hogy magát az alapkoncepciót is támadjam, mert véleményem szerint teljesen felesleges egyházi státuszt adni minden vallási közösségnek. Abszolút nem sértette volna a lelkiismereti szabadság elvét, ha az általános nyugat-európai gyakorlatot követtük volna, s alapból „csak” egyszerű társadalmi szervezetnek minősülne egy magát bejegyezni kivánó vallási közösség, s az egyházi státuszhoz további minősített követelményeket írt volna elő a jogalkotó. Ezzel elkerülhető lett volna a tucatnyi jelenlegi, valójában gazdasági tevékenységet folytató álegyház és más hasonló esetek. De ez most plussz 10 oldal lenne, ráadásul elvezetne a szoros témától, így erre nem térek ki.

Tehát egyházalapításhoz Magyarországon 3 dolog kell:

  • egy alapszabály, bármilyen tartalommal, de legalább az egyház nevével, székhelyével, felépítésével,
  • egy nyilatkozat 100 aláírással, hogy a 100 aláíró megalapította az egyházat és megválasztotta, hogy ki(k) legyen(ek) jogosult(ak) az egyház képviseletére,
  • egy kérelem a képviseletre jogosult(ak)tól a bíróság felé az egyház bejegyzése érdekében.

A bíróság a bejegyzést nem tagadhatja meg, ha ezek a követelmények teljesítve lettek. A bírósági bejegyzés, miután megtörtént, tartalmaz egy sorszámot (mely azt jelöli, hogy az adott egyház hányadik a bejegyzett egyházak időrendi listájában), az egyház nevét, a székhelyt, s a képviseletre jogosult személy(ek) nevét. Természetesen a többi beküldött papírt is megőrzi a bíróság, ezek azonban nem tartoznak a közvetlenül  a bejegyzési okmányhoz.

Idáig minden rendben is van, nagyjából. Azonban mi történik, ha az eddigi képviselő meghal, lemond, lejár mandátuma (mert tegyük fel az illető egyház meghatározott időtartamra választja meg képviselőjét), vagy egyszerűen az egyház úgy dönt, hogy az eddigi képviselő helyett valaki más lesz a képviselő? Hát egyszerű: az új képviselő bejelenti saját magát 30 napon belül,  s a bíróság pedig törli az előző képviselő nevét, helyére meg beírja az új képviselő nevét!

Egy ideális, utópisztikus világban rendben is lenne minden. Dehát a jogszabályoknak a fő feladatuk a jogállam, a jogbiztonság megteremtése, s nem egy elméleti, problémamentes, utópisztikus társadalomkép iránti vágy kifejezése.

Mi van akkor, ha:

  • az egyházban vita alakul ki?
  • több személy egyszerre tartja magát egyetlen legitím egyházi képviselőnek?
  • valaki egyszerűen bejelenti, hogy ő az új egyházi képviselő?

Nyilvánvaló, hogy az állam nem avatkozhat bele egy belső egyházi ügybe, s ez helyes is. Az egyház saját ügye, hogy belső ügyeit hogyan intézi. Ami a képviseletet illeti, dönthet az egyház úgy, hogy életfogytiglan dr. Fülesné Grizli Annamária a képviselő, halála esetén pedig öröklődik a képviselet lányai között, vagy úgy, hogy a képviseletet egyszerre látja el a 9-tagú Bölcsek Tanácsa, vagy akár úgy is, hogy a mindenkori képviselő személyét a novoszibirszki főmufti jelöli ki. Ez mind az egyház saját belső ügye, az állam nem avatkozhat be.

A lelkiismereti szabadság értelmében a demokrácia sem kötelező egy egyházon belül, sőt a bármilyen alapon való kirekesztés sem tiltott. Ha az egyház hitelve kimondja, hogy a vezetői testületben kizárólag 160 cm magasság alatti  szlovák származású személyek lehetnek, akkor a 170 cm magas cigány származású egyháztag nem indíthat pert egyháza ellene diszkrimináció miatt. Hiszen tudta az alapszabályt, belépett, azaz elfogadta. Az egyház nem nyilvános testület, nem nyilvános kereskedelmi hely, ahol nem szabad diszkriminálni.

Azonban az állam be nem avatkozásának elve nem lehet mégsem abszolút, hiszen egy adott egyház tagjainak is alkotmányos joguk a jogbiztonság, s ezt az állam nem hagyhatja számításon kívül. Hiszen pl. azért alakította meg 200 ember tavalyelőtt a Mókuskerék Gyülekezetet, hogy közösen és szabadon ápolhassák hitüket olyan módon, ahogy azt ők jónak látják, s ezért fogadtak el alakuló ülésükön egy alapszabályt, hogy annak keretein belül működjön az új kisegyház hitélete. A Mókuskerék Gyülekezet alapszabályzata értelmében pl. az egyházi képviselő a mindenkori főmókus, akinek személyét minden évben az egyház alapításának évfordulója alkalmából rendezett pókerversenyen választja meg a tagok jelenlévő része egyszerű többséggel (az alapszabály értelmében egyébként csak 165 cm alatti hölgyek szavazhatnak hitelvi okokból, de most ez nem lényeges). Az eddigi képviselő Okosfi Ágoston volt, de idén ő második lett a szavazáson, a többség dr. Barna Brumellát választotta meg. Dr. Barna Brumella annak rendje és módja szerint bejelenti a bíróságnak levélben, hogy ő az új képviselő, s a bíróság törli is Okosfit, mint képviselőt, s helyette bejegyzi Barnát.

Okosfi Ágoston azonban 2 hét múlva, egyik reggel fantasztikus ötletre ébred: beküld egy beadványt a bírósághoz és bejelenti, hogy ismét képviselőváltozás történt! A bíróság 3 napon belül bejegyzi az új képviselőváltozást, s az egyház hamarosan megdöbbenve értesül, hogy hiába választották meg Barna Brumellát, ő alig 2 hétig volt képviselő, mivel időközben ismét Okosfi Ágoston az egyház képviselője a bírósági nyilvántartás szerint. Gyorsan be is adnak egy fellebezést, dehát azt a Legfelsőbb Bíróság intézi, s addig természetesen Okosfi a hivatalos képviselő. A hitélet természetesen tovább folyik a Mókuskerék Gyülekezetetben Barna Brumella vezetése alatt, csakhát hivatalosan a képviselő egy olyan személy, akit az egyháztagok ki is zártak időközben az egyházból. Ez magában a hitéletben nem okoz gondot persze, de sok kellemetlenség származik belőle, pl. az, hogy Okosfi szabadon rendelkezik az egyház bankszámlájával, hiszen ő a hivatalos képviselő!  Az egyháztagok pedig szépen adakoztak, ráadásul az 1 %-os felajánlásokból is jött be nem kevés összeg. Az egyház ezeket a pénzeket hagyományos arra költötte, hogy az egyháztagok kiskorú gyermeiket minden augusztusban elvitte Disneylandba egy személyes találkozóra Miki Egérrel – ez ugyanis része az egyház hitelveinek. Idén ez nem fog menni, mert az egyház nem tud hozzáférni saját pénzéhez. Sok hónap telik el, míg a Legfelsőbb Bíróság kitűzi a zárt tárgyalást. Dehát végre ez is megtörténik. A végzés meg is érkezik, tartalma: a Legfelsőbb Bíróság a fellebezést elutasítja, mert a magyar alkotmány értelmében az egyház az államtól elválasztva működik és az egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, így a kérdést érdemben nem is tárgyalhatja a bíróság!

A Mókuskerék Gyülekezet megdöbben: a magyar bíróság ezek szerint egy az egyházi hitéletben már nem részt vevő embert erősített meg egyházi képviselőnek! Hát így működik az egyház az államtól elválasztva? Hiszen kissé furcsa ez az „elválasztva működés”, ha nem az egyháztagok, hanem az állam állapítja meg, hogy ki az egyház képviselője…

Szerencsére az egyik egyháztagnak, nevezetesen Birka Max balneológus-fejlesztőmérnöknek zseniális ötlete támad: akkor most mi fogjuk bejelenteni, hogy képviselőváltozás történt és bejelentjük, hogy a képviselőnk a mi Brumellánk. Ez annyira megtetszik mindenkinek, hogy Barna Brumella javasolja, hogy mivel ő nehezen igazodik el a bürökratikus hivatali-bírósági ügyekben, az egyház válassza meg új főmókusnak és képviselőnek Birka Maxot, így az egész ügyet majd ő tudja személyesen intézni.

Birka, az új főmókus meg is írja a bírósági beadványt, s egy hét múlva jön is vissza a bírósági végzés: Birka az új képviselő. 3 hónap múlva Okosfi tudomást szerez a változásról, így megint bejelenti magát, s a bíróság őt is bejegyzi. Majd ismét Birka lép. S így tovább.

Birka időközben kapcsolatot épít ki az illetékesekkel. Az egyházügyekkel foglalkozó hivatalos szervek tökéletesen megértik a helyzet abszurditását, de „sajnos nem tehetünk semmit, ez a független bíróság dolga” felkiáltással jelzik, hogy szimpátián kívül nem tudnak semmit sem tenni. Mind a fideszes, mind a szocialista egyházügyi szakemberek (eddig mindig ez a két párt foglalkozott az egyházi ügyekkel, a KDNP-t Fidesznek számítva). Mindkét párt egyházügyi szakértői döbbenten konstatálják, hogy micsoda dolgok vannak, s mindenki nemcsak szavakban támogatja a Mókuskerék Gyülekezetet, de tényleg mindenki megpróbál mindent megtenni. S nemcsak az egyházügyi szakértők, hanem maguk az egyházügy vezető felelősei is mindenben segítenek! Miután Birka így megismerkedik szinte az összes létező egyházügyi politikussal, azóta nem hisz a politikusokat övező népszerű közhelyekben, melyek szerint a politikus egy korrupt, csak a saját érdekét néző, felelőtlen szélhámos. Mondom a neveket: Platthy Iván, Semjén Zsolt, Szalay István, Gulyás Kálmán. Ők voltak a kormányzati egyházpolitika irányítói a szóban forgó időszakban. Természetesen Birka Max nem a nevezett politikusok teljes tevékenységét kívánja minősíteni – nem is ez a cél -, de határozottan kijelentheti, hogy ami a szóban forgó ügyet illeti, mind a négy felsorolt személy megtett minden tőle telhetőt az abszurd helyzet megoldása érdekében.

Tehát a jogszabály és annak alkalmazásának logikai menete a következő volt: az egyház szabad – az állam nem avatkozhat be – az egyház nevében bárki visszaélhet – az állam nem avatkozhat be. Többszörösen is felvetésre került, hogy akkor fenti logika szerint, ha bejelentem a bíróság felé, hogy én vagyok az új esztergomi érsek, akkor a puszta bejelentésem alapján be fog engem jegyezni a bíróság a Magyar Katolikus Egyház képviselőjeként? A megdöbbentő eredmény az lett, hogy az eset hosszas szakértői elemzése azt a választ hozta, hogy IGEN! Valaki meg is jegyezte: még jó ez eddig senkinek nem jutott eszébe, mert akkor az egész világ Magyarországon röhögne, s nagy szarban lennénk!

A megoldás a joggyakorlat enyhe változtatása lett volna. Egyszerűen a bíróságnak úgy kellett volna okoskodnia, hogy a bejegyzett egyházi alapszabálynak nem csak az a fontos eleme, amit a törvény említ, azaz nem csak a neve és székhelye, hanem az is, hogy az alapszabály miként rendelkezik a képviselő megválasztásáról. Azaz a kétharmados törvényt megváltoztatni nem kell (ami reménytelen, mert hiába értett egyet sok mindenben a két nagy párt, a nyilvánosság előtt mindegyik támadta a másikat az egyházügyi törvény változtatási igénye esetében), hanem csupán egy kiterjesztő értelmezésű bírósági gyakorlat kellene: egyszerűen képviselőváltozás esetén a bíróság nézzen bele az egyházi alapszabályba és állapítsa meg, hogy a változtatás az egyházi alapszabályban leírtak szerint történt-e meg vagy sem, s ennek alapján jegyezze be vagy ne jegyezze be az új képviselőt. Tehát az egyházi alapszabályba belenézést ne tekintse a bíróság alkotmányellenesnek, jogellenesnek, ne értelmezze úgy ezt, hogy ez ellentmond az egyház  államtól elválasztva működése elvének és annak, hogy egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható.

Végülis az egész ügy hirtelen megoldódott: a bíróság elkezdte vizsgálni képviselőváltozás esetében a változás alapszabálynak való megfelelőséget! Hogy konkrétan ki segített? Rejtély. Tájékoztatva lett hosszú levélben az ügyről a miniszterelnök, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, s a köztársasági elnök is, sőt ez utóbbi még egy félórás beszélgetésre is meginvitálta az egyház két vezető személyiségét, hogy szóban is tájékozódhasson a körülményekről.

Természetesen utólag is mindenkinek köszönet, de a téma nem ez, hanem az, hogy félreértelmezett jószándékú elvek végletekbe vitele képes ilyen abszurd helyzeteket előidézni. Legközelebb a magyarországi kisebbségek körüli világcsúcs abszurd jogszabályi hátterről kellene írni, mert az is egy kiapadhatatlan humorforrás…

*

Megjegyzés: mint ez kiderült, az eset a korábbi alkotmány és a korábbi egyházi törvény hatálya alatt esett meg.

Reklámok