Antiszemitizmus a kereszténységben?


Egy olyan vallásban, melynek első vezetői zsidók voltak szinte kivétel nélkül?

Képtelenség. Viszont természetesen a kereszténység antijudaista. Nem is lehetne más, hiszen a kezdeti időkben épp a zsidó hagyományból vált ki a keresztény Egyház, azzal szemben határozta meg magát, miután a zsidóság nagyobb része nem fogadta el Jézust.

Tény, hogy a modern antiszemitizmus – különösen Nyugat-Európában – épített az antijudaizmusra, azt felhasználta bűnös célokra. Azonban ezért a felelősséget nem a kereszténység viseli, hanem azok az antiszemiták, akik a kereszténység tanítását értelméből kiforgatva, az egyes keresztény szövegeket szövegkörnyezetükből kiemelve gyakorlatilag a keresztény tanítás ellenében használták fel.

*

A gonosz bérlők

Egy ember szőlőt ültetett, majd kiadta bérbe, s hosszú időre elutazott. Szüretelés idején elküldte egy szolgáját, hogy átvegye a bérleti díjat, de a bérlők nem fizettek ki neki semmit. A szőlőtulajdonos elküldte ezután még kétszer egy-egy szolgáját, de nekik sem fizettek a bérlők, sőt az utóbbit meg is verték. Végül a szőlőtulajdonos saját fiát küldte el, gondolva, hogy neki nem fognak merni nem fizetni a bérlők. Azonban a bérlők másképp gondolták: megölték a szőlőtulajdonos fiát.

Mit fog tenni ezek után a szőlőtulajnos? El fog jönni személyesen, megöli a gonosz bérlőket, majd új bérlőket keres.

Teológiai értelemben a példabeszéd jelentősége az, hogy kimondja, Isten elvette a “kiválasztott nép” státuszt a zsidóságtól, mivel az nem ismerte fel sem a profétákat, sem magát Jézust. s immár az egész emberiség lett Isten népe. Isten a zsidókkal kötött ószövetség helyére az egész emberiséggel kötött újszövetséget helyezte.

Társadalmi értelemben a példabeszéd üzenete:

  • a világot Istentől kaptuk, de felelősek vagyunk érte, s ha nem Isten akarata szerint teszünk, elveszítjük a nekünk adott világot.
Advertisements

One thought on “Antiszemitizmus a kereszténységben?

  1. Nos, szóval Izráel teológiája, avagy keresztény teológiai szempontból mi a helyzet a jelenlegi zsidókkal, mint néppel, és a judaizmussal, mint vallással.

    Pár link:

    * betiltva.com/files/szasz_egyhaz_es-vagy_zsinagoga.php

    * http://www.jozan-katolikus.hu/?p=914

    * forum.index.hu/Article/viewArticle?a=93485979&t=9189194

    Bibliaversek, amik idetartoznak:
    – Jelenések 2:9
    – 1Tessz 2:15-16
    – 2Kor 3:13-16
    – Titusz 1:14

    Az a két állítás, miszerint „a kereszténység az egyetlen igaz vallás” és hogy „a zsidók megmaradnak Isten választott népének” (ebben a formában, megtéretlenül) nem fér össze egymással, ellenkezik az ellentmondás elvével. Ha két ilyen egymásnak ellentmondó állítást akarsz összebékíteni mindenképpen az egyik (ez esetben az első) állítás rovására teheted ezt. Ez a baj a Róma-levél (különösen annak 11. fejezetének) szélsőséges filo-judaista értelmezésével, amely csak az elejét hajlandó meglátni, majd azt körömszakadásig ismételgetni: „Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla.” A szövegkörnyezet alapján a kérdést úgy kell olvasni, hogy vajon _teljesen_ és _egészen_ elvette-e Isten Izraelt? Erre feleli Pál, hogy Isten nem vetette el _az egész_ zsidó népet, és még a fejezetben leszögezi, hogy mire vonatkozik az a nem teljesen: Izrael között csak a választottakat nem vetette el, azokat akik megtérnek. És azt is leszögezi a zsidókról, hogy „ők az evangéliumot tekintve ellenségek”. Szent Polikárp vértanúságának történetéből is kitűnik, hogy a keresztények árulói és vádlói sokszor a zsidók voltak, akiket a Jelenések könyve ezért a sátán zsinagógájának mond. Ami Izraelből Isten szemében jó illetve pozitív volt, az mind átment az Egyházba, és így az Egyház örökségének, kincsének részét képezi. És noha igaz, hogy van arra vonatkozólag prófécia, hogy a zsidó nép nagy része az idők végén be fog térni az Egyházba, és ők így üdvözülni fognak, arra is van prófécia, hogy az Antikrisztus, a bűn embere is egy zsidó lesz, aki majd megpróbálja a templomot újjáépíteni.

    Pál apostol azt mondta a Krisztus-tagadó zsidókról, hogy „az evangéliumot tekintve ellenségek”, „Isten előtt nem kedvesek”, „már rajtuk is az Isten haragja” és hasonlók, János meg éppenséggel azt mondta ezekről, hogy „zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája”.

    A Rómaiakhoz írt levél 11. fejezete egyáltalán nem arról szól, hogy a testi Izrael továbbra is mint választott közösség lenne, mert két egyház nem létezhetik. Ez azt mondja, hogy nem vetette el a zsidókat TELJESEN, vagyis a kereszténnyé lett zsidókat nem. Isten nem vetette el az ő népét, amennyiben előrelátta, hogy annak egy része mindjárt kezdetben, és az idők végezetével (25-26. v.) a nép egész tömege szabad akaratból elfogadja a hit kegyelmét, és így az ő népe lesz. Mégis itt az apostol, mint a következőből kitűnik, közvetlen ama keveseket tartotta szemei előtt, kik mindjárt eleinte hittek Krisztusban.

    Vagyis Isten nem vetette el _teljesen_ a zsidó népet, mert a _maradék_: maga az Apostol és sok más hívő zsidó Isten kegyelméből eljutott a messiási üdvösségre.

    A zsidóság megszűnt választott nép lenni, sőt azóta a Sötétség erőit segíti a farizeuspárt utódainak vallása, vakok, és imádkozni kell értük, hogy megtérjenek:

    Idézek a húsvéti imából a zsidókért:

    „Imádkozzunk a hűtlen zsidókért is, hogy Urunk, Istenünk távolítsa el a lepelt szívükről, hogy ők is megismerjék Urunkat, Jézus Krisztust. — Mindenható örök Isten, ki még a hűtlen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, amelyeket e nép vakoskodásának elhárításáért neked felajánlunk, hogy megismervén igazságodnak világát, amely a Krisztus, a rajtuk uralkodó sötétségből kiszabaduljanak.”

    „Tekints végül irgalmas szemeiddel ama nép gyermekeire, amely oly soká volt a Te választott néped; hajdan átokként fejökre hívott szent véred harmatozzon le rájuk is, mint a megváltás és az élet forrása.”

    Idézet vége.

    Az egész Ószövetséget Isten a Messiás előkészítésére rendelte. Különleges módon kiválasztott egy népet a többi közül, és megajándékozta kinyilatkoztatásával, törvényével és ígéretével, amely szerint belőle fog támadni az eljövendő Megváltó. És amikor ez a Megváltó fellépett, tulajdon népe vetette el. „Tulajdonába jőve, de övéi őt be nem fogadák.” (Jn 1:11)

    Krisztus kereszthalálával meghasadt a templom függönye, az Ószövetség eltöröltetett, és a Megváltó átdöfött oldalából megszületett a minden népet, kultúrát, fajt és szociális különbséget felölelő keresztény Egyház. Ezáltal azonban napjaink zsidói nemcsak hogy nem idősebb testvéreink a hitben; hanem inkább bűnrészesek az istengyilkosságban mindaddig, amíg Krisztus istenségének megvallása és a keresztség által el nem határolják magukat őseik bűnétől. Ezzel szemben a liberális keresztények azt állítják, hogy, hogy Krisztus szenvedésének eseményeit nem lehet a zsidóknak rovására írni.

    Megegyezik-e ez az apostolfejedelmnek, Szent Péternek tanításával, aki a zsidóknak különbségtétel nélkül kiáltja oda, hogy megölték az élet szerzőjét? (ApCsel 3,15) Az Ószövetség hívő zsidói, Ábrahám, Izsák, Jákob, ők a mi idősebb testvéreink a hitben, és mi, keresztények vagyunk az ő lelki fiaik, mert mi hiszünk a megjelent és Egyházában köztünk élő Messiásban, akinek eljövetelét Ábrahám, Izsák és Jákob hitték, remélték és áhították.

    A talmudista farizeizmus egy másik Izrael az előkészületi kor mozaizmusához képest, mely utóbbinak igaz beteljesedése az Egyház. A talmudista rabbinizmus csak a KÜLSŐSÉGEK egy részében (körülmetélés, szombat megülése, étkezési szokások) azonos a bibliai mozaizmussal. Úgy viszonyul az igaz Izraelhez (az Ószövetséghez és az Egyházhoz), mint a hernyó a pillangóhoz és a bábhoz:

    + hernyó => ősatyák (Ábrahám, Izsák, Jákob)
    + báb => mózesi szövetség
    + kikelt pillangó => Egyház
    + a báb váza => a talmudista rabbinizmus, a farizeusi csoport, Jézus Krisztus ellenségeinek utódai

    A zsidóság az orthodox rabbinikus judaizmus értelmezése szerint Isten büntetése végett él a népek között szétszórva. Ezt vallja az igaz kereszténység is. Annak ellenére, hogy a bűn és büntetés üdvrendi jellegéről gyökeresen mást vall a farizeuspárt utóda, a rabbinikus judaizmus, és mást az egyetemleges kereszténység. A zsidóság egyrészt vallási közösség (zsinagóga), másrészt népi közösség (ethnosz), pontosabban egy ethnoszhoz kötött vallás. Lehetőség szerint (potencialiter) a zsidó vérségi leszármazás tesz valakit zsidóvá, aminek megerősítése a férfiak esetén a körülmetélés. N.B. a férfi és a nő nem azonos természetű lélekkel bír az orthodox zsidóság felfogása szerint, a női lélek nem csupán más (amint a kereszténység is vallja), hanem ontológiailag kisebb értékű – átmenet az „ember” (férfi) és az „állat” lelke között.

    A zsidóságból való kitérés egyben a népiségből való kitérést is jelentette a középkorban mind a két fél részéről. Bár potencialiter zsidó marad a zsidó felfogás szerint a hitehagyó zsidó is, de természetszerűleg a keresztény közösségben generációk alatt fölolvad ez a lehetőség.

    A felvilágosodással beköszöntött „zsidó emancipáció” így orthodox zsidó és keresztény szempontból értelmezhetetlen. A zsidók külön jogállású közösségnek számítottak a keresztény társadalomban. Ez különben is a nem-zsidók másodrendűvé fokozásához vezetett csupán, hisz a kialakuló finánckapitalizmusban a zsidóság rátette ütőerét a világgazdaságra uzsora-rendszerű bankházi hálózatai révén, a napóleoni háborúk után. Az uzsorakamatot (kamatos kamat) még a XVIII. században is mint erkölcstelen, üldözendő és büntetendő tevékenységet elítélte az Egyház.

    A kinyilatkoztatásnak az emberi szerző csupán eszköz oka (causa instrumentalis), míg az Isten az alapvető oka (causa principalis): a Favágó és a balta viszonya áll fenn. Emberi szóba öltözött isteni Szó a Szentírás. Ezért valódi értelmét is az adja, mit akart az isteni szerző közölni az emberen keresztül. Így az, hogy Isten szabadon a zsidó népen keresztül nyilatkoztatta ki az akaratát, és a zsidóság ezt Jézus Krisztusban elvette, aminek következtében a zsidóság a harmadik és leghosszabb száműzetését éli át a népek között mint az evangélium kerékkötője, nem a kereszténység ellen, hanem épp mellette bizonyít.

    Fontos probléma, hogy nem teszi meg a mai teológia, a mai keresztény papok és lelkészek többsége a hármas distinkciót. Ezek az alábbiak:

    a) Az ókori zsidó nép és a mai zsidó nép (s így vallás) teológiailag nem azonos – a mai zsidó nép nem Isten választott népe, a választottság átszállt a minden népből és nemzetből meghívott keresztényekre. Ráadásul a választás nem az ábrahámi utódokra, hanem az ábrahámi utódra (aki „előbb volt mint Ábrahám”) vonatkozott elsődlegesen – a zsidóság hivatása volt előkészíteni az egész emberiségért küldött Szabadító útját. Ennyiben állt a választottsága, ami nem a saját természetéből eredt.

    b) Az ószövetségi Szentírás és a farizeuspárti-rabbinikus Talmud közötti distinkció szükségessége.

    c) Az ószövetségi anyagokban az időleges (ceremoniális és fegyelmi) előírások és az örök hit- és erkölcsbeli igazságok közötti megkülönböztetés szükségessége.

    A kereszténység ezért isteni és nem zsidó eredetű vallás.

    Mi lehet az oka annak, hogy Isten az Ószövetségben csak a zsidó néppel kötött szövetséget? Miért nem nyilatkoztatta ki magát minden népnek?

    1. Isten kezdetben kinyilatkoztatta magát minden népnek. Ez az őskinyilatkoztatás (revelatio archaica). Ez aztán a bűn következtében elhomályosult az emberekben, és százfelé deformálódott, és deformálódik. Ennek az őskinyilatkoztatásnak a nyomai, hogy majd minden vallásban feltűnik a háromságos mozzanat, a megtestesülés, és az, hogy egy szűz I(i)stent szül. Az etikai-morális kérdésekben is sok az átfedés. Épp ezt értik félre a szektások is. Nem a kereszténység vesz át elemeket más vallásokból, hanem az igaz keresztény hit éppen az, amire más vallások még emlékeznek a számtalan babonás és démonikus réteg alatt.

    2. A bűn által megromlott emberiség már nem képes Istent közvetlenül “látni”. “Nem láthat ember engem úgy, hogy életben maradjon.” Ezért mindig bizonyos közvetítésre, előkészítésre van szükség. Erről Isten gondoskodik. Izrael népét Mózesben szólította meg, a föld népeinek választottait Izraelben. Minket “az új Izraelt” sem szólít meg közvetlenül az Isten, hanem az Egyház által vezet, A világot sem szólítja meg közvetlenül, hanem a “választottakon” az Egyházon keresztül tanítja. Az más kérdés, hogy a világ nem akar tanulni.

    3. Az Úr azt mondta Ábrahámnak: „a te ivadékodban – vagyis a te utódodban (egyben: Krisztusban!) – nyer áldást a föld minden népe”. Tehát a zsidókat nem önmagukért választotta ki az Isten (ez súlyos személyválogatás, sőt rasszizmus lenne), hanem azért, hogy a föld minden népe számára eljövendő Üdvözítőt befogadni kész vallási és társadalmi közeget alakítsanak ki. A zsidó nép kiválasztása nem öncélú, hanem szolgálat: a föld összes nemzetének szolgálata. Ebben áll a méltóságuk és nem a Talmud nemzeti és faji gőgjében. Ehhez még számos igehely tartozik (a teljesség igénye nélkül):

    „Ivadékodban nyer áldást a föld minden népe” (1Móz 26:4).

    „Még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez” (Éus 60:1).

    „El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, és a vezér az ő ágyékából, mígnem eljő az Eljövendő. Őrá várakoznak a nemzetek” (Ter 49,10).

    „Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek” (Ézs 11:10).

    „Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak” (Ézs 54:3).

    Az ószövetségi utalások Istenre úgy, mint „szövetség Istene”, a „teokrácia Istene”, „nemzeti Isten” elnevezések sem úgy értendők (miként azt, úgy látszik, a pogányok értelmezték, Ézs 36:18-20; 2Kir 18:30 sk.) mintha ti. Jahvé a zsidóknak olyan értelemben lett volna nemzeti istene, miként a pogány nemzetek mindegyikének megvolt a maga nemzeti Istene, hanem úgy, hogy az egész emberi nemet megváltani akaró Isten kiválasztotta ezt a népet és különös szövetséggel magáévá tette, még pedig azért, hogy általa részesítsen mindeneket az üdvben (“Salus ex Judaeis est”, Jn 4:22), s így mintegy magva legyen a belőle majdan keletkező s az egész emberi nemet magába foglaló teokráciának: a messiási országnak.

    Egyébként meg a Talmud is tiltja, hogy a zsidók Istentől függetlenül államot hozzanak létre és belefolyjanak a nemzsidó népek politikába: en.wikipedia.org/wiki/Three_Oaths

    Google-vel keressetek rá erre a könyvre:

    Shlomo Avineri – A modern cionizmus kialakulása

    http://www.youtube.com/watch?v=dlnawdMQMUY

    http://www.jozan-katolikus.hu/?p=653

    http://www.jozan-katolikus.hu/?p=971

    Az antiszemitizmus a zsidó emberek, és a zsidó nép gyűlöletét jelenti, azért mert zsidók. Ennek itt ehhez semmi köze.

    Mellesleg az ortodox judaizmus is egyetért azzal, hogy jelenleg a zsidóság Isten büntetéséből van szétszóródva a nemzetek közt, és hogy az antiszemitizmus Isten büntetése a zsidók bűneiért.

    Tessék, itt egy jó honlap: http://www.truetorahjews.org

    Ajánlom figyelmedbe Huber Lipót nevét, különösen a kétkötetes művét a zsidóság és kereszténység viszonyáról, érdemes volna megszerezned. Egy rövid részletet találhatsz belőle, ha rákeresel a „Bűnösök-e Jézus Krisztus halálának okozói?” kifejezésre (most az ne zavarjon, hogy politikailag nem „szalonképes” honlapokon IS megtalálható). Ezen túl ajánlom figyelmedbe ezt forum.index.hu/Article/viewArticle?a=94151618&t=9178685 az írást. Ezt a szemléletet persze nevezheted „antijudaizmusnak”, de én ezzel az egész megfelelés-kényszeres, politikailag motivált új teológiával nem értek egyet, amely abból a hamis képből táplálkozik, hogy ebből a teológiai „antijudaizmusból” levezethetőek volnának az etnikai vagy politikai indíttatású zsidó üldözések. Ennek nem az a lényeg, hanem a kereszténység, mint kizárólagosan isteni vallás szerepének hangsúlyozása. Tehát csak annyiban „anti”-judaizmus ez, amennyiben nem az. Nem jobban „anti”, mint amennyiben a „anti-iszlám”, „anti-buddhista”, stb. Tehát csak akkor használható ez a jelző, hogyha minden egyes világnézetet „anti”-mindennek neveznénk, amely nem azonos önmagával. Tény, hogy persze mivelhogy a modernkori judaizmus és a kereszténység közös tőről fakad ezért az elhatárolást is magában foglaló definíció különös fontossággal bír. A ’Dual-covenant theology’ pedig eretnekség, legyen az bármilyen divatos, vagy politikailag „illedelmes” nézet.

    Hogy miért nem elfogadható a jeruzsálem Templom lerombolása után a sajátosan zsidós szertási formák (körülmetélkedés, szombattartás, stb.) megtartása azt szeretem ez forum.index.hu/Article/viewArticle?a=93485070&t=9119174 az összefoglaló jól leírja. Ezeket a gyakorlatokat az egyháztörténet során mindig mint judaizáló elhajlást vetették el, amely meg nem nem engedhető kompromisszum a keresztény evangélium kizárólagosságának elvével. Ha jól emlékszem Aquinói Szt Tamás erről részletes indokolást is ad, továbbá a XVII. egyetemes zsinat Firenzében rendelkezett a Törvény szertartási részének megtarthatóságáról.

Hozzászólások lezárva.