Az antiszemita bácsika


Kb. 15 éve történt.

A parkban voltam a gyerekkel. Erre jött egy 70 év körüli bácsika, aki láthatóan nagyon unatkozott, így keresett valakit, akivel beszélgethet. Sajnos engem szemelt ki. A beszélgetés azt jelentette, hogy az idő 99 %-ában ő beszélt.

Meggyőződéses antiszemita volt a bácsika és nyilas is. Elmondta többek között, hogy a zsinagógák számítógépes nyilvántartást vezetnek minden zsidóról, s minden zsidó köteles évente legalább egyszer megjelenni előadáson, ahol a zsidókat instruktálják. Ha egy zsidó nem jelenik meg, háromszor figyelmeztetik. Ha ezután sem jelenik meg, akkor a zsinagógai gyilkosok likvidálják, mint árulót.

Ezen kívül minden zsidó kap 1 millió dollárt egy titkos alaptól amint eléri a nagykorúságot. Ha elveszti a pénzt, kap még két esélyt. Ha a harmadik eséllyel sem tud élni, kihúzzák a nevet a zsinagógai listáról.

Aztán az is kiderült, hogy a mobilihálózat antennái egy titkos második frekvencián is üzemel, ezen a gojoknak üzennek zsidóbarát gondolatokat. Egyetlen mód a védekezésre, ha az ember az utcán télen-nyáron sötét kalapot visel, ezen ugyanis nem haladnak át a sugarak.

A történelem is szóba került. Elmondta, hogy Lenin és Sztálin zsidók. Kádár is az volt. S gyakorlatilag az összes politikus és államfő is az II. Erzsébettől kezdve Ceauşescuig. Horthy felesége is zsidó volt, így Horthy zsidó báb volt. Az utóbbi 100 év egyetlen nem-zsidó magyar vezetője Nagy Imre volt, ezért is akasztotta fel őt a zsidó Kádár.

Majd szóba esett, hogy nagyobb zsidó ünnepekkor kisgyerekeket esznek a zsidót. Figyelmeztetett, hogy nagyon vigyázzak, mert az én fiamhoz hasonló szőke, kékszemű gyerekek vanak a legnagyobb veszélybe. Én közben bólogattam, s azon gondolkodtam, hogy mondjam-e el neki, hogy a gyerek nyolcadzsidó. Végül nem mondtam el, féltem, hogy rosszul lesz a hírtől ott helyben, s mentőt kell majd hívnom.

Advertisements