Munkahelyi túlélő stratégiák


Dolgozni kellemetlen dolog. Aki más mond, az hazudik, mint a vízfolyás.

Dehát az emberek nagy többsége KÉNYTELEN dolgozni. Jellemzően ez azt jelenti, hogy be kell menni egy munkahelyre és ott olyasmiket kell tenni órákon keresztül, amiket egyébként soha eszünkbe nem jutna csinálni normális körülmények között.

A legnagyobb ellenségeink munkahelyünkön – a közhiedelemmel ellentétben – nem a főnökök. Nem, a főnökök jól el vannak magukban és ők is mélyen utálják munkájukat. Az igazi problémát munkatársaink jelentik, akik folyton igyekeznek fölénk kerülni, kimutatni, hogy ők jobbak, szebbek, vagy úgy általában csak harcolni akarnak velünk minden apró butaság ürügyén.

A munkatársaink elleni harc végtelen és értelmetlen, így a megoldás, ha eleve kivonjuk magunkat a harcból.

Két módszer is, két álarc, melyet magunkra ölthetünk. Vigyázzunk: egy munkahelyen mindig csak az egyiket válasszuk, mert ellenkező esetben le fognak minket leplezni!

Az első módszer a tréfamesteri szerep. Legyünk borzasztó viccesek, meséljük vicceket, tréfálkozzunk, igyekezünk sosem komolyan megszólalni. Ha kénytelenek vagyunk valamely munkahelyi ügyben komolyan megszólalni, a végén ott is mondjunk valami tréfásat vagy legalább vágjuk furcsa arckifejezést. Éreztessük, hogy semmi sem komoly. A nagy haszna, hogy ha valami butaságot találunk mondani, mindig ráfoghatjuk, hogy csak tréfa volt. Ráadásul a munkatársaink sem tudnak megsértődni, mert hiszen furcsán jönni ki, ha nem “vennék a lapot” és egy viccen megsértődnének. A végeredmény: mindenki békén hagy minket, mert tudja, bármivel is támadnának, mi viccet csinálnánk az egészből.

A másik módszer a zárkózott alak szerep. Legyünk nagyon zárkózottak, keveset köszönjünk, ne barátkozzunk. Viselkedjünk nagyon furcsán. Legyen legalább egy bizarr szokásunk. Munkahelyi szünetben találjunk valami nagyon furcsa elfoglaltságot magunknak. Sajátítsunk el valamilyen autista jellegű viselkedési szokást. A munkatársak lassan rá fognak jönni, hogy csendes elmebetegek vagyunk. Ez nagyon jó, mert végeredményként senki sem mer majd zaklatni bennünket, hiszen ki akar egy csendes elmebetegből hangos elmebeteget csinálni?

Nekem bejött mind a kettő.

Advertisements