A tortát miért?


Xénia szép tortát rendelt férje születésnapjára.

Közepes volt az ára. Csokis, pár kis medvefigurával. Úgy időzítette, hogy a születésnapon vegye át késő délután.

Máskor nem figyelt ilyesmire, de most a cukrász “kellemes ünnepeket” kívánsága is valahogy hatott rá, furcsa módon most nem érezte ezt mesterkéltnek. Valahogy igaz, meleg jókívánság volt ez.

Otthon betette a hűtőbe, előtte rácsúsztatva egy díszes tálra. A férjének is tetszett.

Aztán két óra múlva összevesztek. Valami hülyeség miatt, de nagyon durván. Szokatlanul durván. Xénia végül valami nagyon fájót mondott, mire a férje odarontott a hűtőhöz, kirántotta a tortát és kidobta az ablakon keresztül. Az ablak alatti kis parkba esett, a fűre. Ezután nem szóltak egymáshoz a következő nap délelőttjéig.

Xénia kinézett az ablakon, s ott látta a tortát, összerogyva, részben ketté szakadva. Azt a tortát, amelyet vidáman kellett volna megenniük. Bár magát is okolta a veszekedés miatt, úgy érezte, hogy ez gonoszság volt férje részéről. Ezt egyszerűen nem lett volna szabad megtennie. Elképzelte a torta egész elkészítésének folyamatát, a szállítást, a csomagolást, s minden egyebet, s úgy érezte, hogy gonoszság mindezt egy mozdulattal áthúzni, semmibe venni. Üvölteni, káromkodni, a földhöz vágni valamit, akár még pofozkodni is lehet (bár ez utóbbi sosem fordult elő náluk), de kidobni a díszített születésnapi tortát – azt nem. Hirtelen más fényben kezdte látni férjét. Rájött, hogy a férje gonosz ember. Úgy érezte, hogy ha most elhagyná a férje, nem bánná, pedig nagyon szerette őt.

Persze nem váltak el, férje sem hagyta el, s ő sem a férjét. A férje is sajnálta a tortát, látszott rajta, bár titkolta. Szokás szerint kibékültek másnap reggel.

A fájdalmon csak az segített, hogy a fűvön fekvő tortából már csak az alsó papírrész maradt, éjszaka megehették a kóbor kutyák vagy macskák. De ez csak enyhítette a fájdalmat, a keserűség még évek múlva is eszébe jutott minden családi születésnapon.

Reklámok