Morris, a harmadikgenerációs szektatag


Morris egyszerű, kedves, jókedvű amerikai ember volt. Egyetlen hibája volt: beleszületett egy szektába, még a nagyszülei léptek be a szektába, s azóta családi hagyomány lett náluk a szektában való tagság.

Egyébként Morrisszal nem volt semmi gond. Még a szektasága sem volt ellenszenves. Annyira volt szektahívő, mint ahogy egy átlag párttag volt kommunista a Kádár-rendszerben.

Tulajdonképpen mindennek foglalkozott: barátkozott, kapcsolatokat ápolt, kirándult, tanult, s a szektájával a lehető legkevesebbet foglalkozott, csak annyit, hogy azért mégse tűnjön úgy, hogy nem teljesíti szektabeli kötelességeit, hiszen ő végülis és elvileg misszionárius volt.

Egyik feladata a heti egyszeri összejövetel megnyitása volt. Ezt mindig elintézte nagyjából egy perc alatt, ugyanazokkal a mondatokkal. A sablonosnál is sablonosabb szövegekkel:

“Kedves testvérek! Adjunk hálát a mindenható mennyei atyának, hogy ezen a héten ismét összegyülhetünk. Sajnos X. Y. és Q. W. – itt mindig elmondta az éppen hiányzók nevét – ezen a héten nem lehetnek velünk, imádkozzunk, hogy legközelebb ők is velünk lehessenek. Ahogy látom, az összegyűltek hangulata kitűnő, hiszen már mindannyian érezzük a közelgő Karácsony hangulatát.”

A szeptembertől decemberig a közelgő Karácsony hangulatát “éreztük”, aztán az éppen elmúlt Karácsony hangulatát, majd kezdtük érezni a közelgő Húsvét hangulatát, aztán pedig még éreztük a már elmúlt Húsvét hangulatát.

Kétéves szektatagságom alatt néha már én éreztem kissé “cikinek” a “közelgő” és “elmúlt” Karácsony/Húsvét hangulatára utalást. De Morris nem így látta ezt, neki ez egy formaság volt, s mindenhéten elmondta ezt, ugyanezt.

Az ő célja az volt, hogy végre érjen véget a gyűlés, s mehessen kirándulni

Reklámok