A lélekvásárló


Eladnád a lelkedet?

Nagyon olcsón persze. Mert ha komoly összeget kínálnak érte, talán még egy Istenben hívő ember is kísértésbe esne, de legalábbis elgondolkozna az ajánlaton. 100 millió forint pl. sokak fantáziáját megmozgatná már, s aztán, ha vissza is utasítaná az ajánlatot, esetleg szeretne megtudni további részleteket róla….

De nem, itt egy filléres üzletről beszélünk. Mondjuk – mai árfolyamon számítva – 500 vagy 1000 forintért.

Ha valaki nem hívő, hülye lenne nem felmarkolni azt az 500 vagy 1000 forintot a semmiért, ugye? Hiszen neki ez semmi.

Bár Magyarországon a szigorú értelemben vallásos emberek aránya minden vonatkozó statisztika szerint 15 % körüli, a határozottan ateista és agnosztikusok aránya is csak ennyi. Azaz 70 % se nem szigorúan vett vallásos, se pedig nem vallásos.

Jó 25-30 évvel ezelőtt! – egy jóbarátom több ismerősnek tett ajánlatot, hogy 100 forintot fizet a lelkükért. (Ez mai áron durván 1000 forint.)

A tíz megkérdezett közül hatan alapból nemet mondtak, bár csak kettő volt közülük aktív hívő (az egyik egy katolikus bázisközösség tagja volt, a másik meg hitgyülekezetes).

Ketten keveselték a pénzt! Mondták, hogy legyen tízezer, akkor oké. Arra az érvre, hogy ha nekik a lelkük nem ér semmit, akkor miért nem fogadják el a semmiért a valamit, azzal érveltek, hogy hiába semmi nekik, ha egyszer a vevőnek ez valami, márpedig a vevőnek nyilván értékesebb ez 100 forintnál, így nem adják el “áron alul” még a semmit sem.

Ketten üzletet kötöttek. Aláírtak egy papírt, hogy ezentúl lelkük N. Zs.- a szóban forgó haverom – tulajdonát képezi, s kaptak 100-100 forintot.

Aztán a tíz évvel később az egyik lélekeladó szólt, hogy szeretné visszakapni a lelkét, mert úgy érzi, hibát követett el. A lélekvevő osztálytárs elmosolyodott, majd írt egy papírt:

“Én, alulírott N. Zs., P. N, lelkének tulajdonosa a közöttünk 198x-ban kötött adásvételi szerződés alapján, ezennel kijelentem, hogy P. N. lelkének tulajdonjogáról a mai naptól kezdve lemondok, s a tulajdonjogot P. N. részére ajándékozom.”

Pénzt nem fogadott el, még egy üveg sört sem.

A másik lélekeladóról nincs információm.

Advertisements