A Fidesz és Pozsgay


Ma, a magyar nacionalizmus napján kitérnek arra a témára, mely igen gyakran hangzik el a magyar ellenzéki médiákban a Fidesszel kapcsolatban. Nem vagyok cseppet sem a Fidesz híve, sem kommunista, de utálom a hamis alapú gondolkodást. Márpedig az egyik gyakori érvet hamisnak tartom. Jobban szeretem, ha valós érvekkel támadják a Fideszt.

Az illető érv szerint a Fidesz ma kommunista, mert kapcsolatban áll volt kommunista vezetőkkel, lásd Pozsgay és Szűrös. Ez igaz – mármint a kapcsolat – de a magyarázat nem ilyen egyszerű.

Szűrős és Pozsgay reformkommunisták voltak a 80-as években a rendszer agóniájának idején, ők, a reformkommunizmus nemzeti, nagyimreista irányzatából. S valószínűleg most is azok.

Akkoriban az MSZMP-ben nagyjából 4 irányzat volt:

  • a szoclib/szocdem irányban nyitás: azaz a kapitalizmus és a piacgazdaság visszaállítása – gyakorlatilag ez volt a későbbi MSZP fő irányvonala, lásd Kovács, Horn, Németh,
  • a nemzeti, nagyimreista: azaz nemzeti alapon a bázis kiszélesítése – Pozsgay és köre,
  • a kínai modell hívei: azaz kapitalizmus polgári demokrácia nélkül – Grósz és köre,
  • a hagyományos marxista múlt folytatása – ez volt a leginkább marginális irányzat, a hatalmi elitben nemigen volt támogatottsága.

A Fidesz kikkel áll ma baráti kapcsolatban? Az MSZP-vel nem, sem a többi irányzattal, hanem csakis az említett nagyimreist, nemzeti irányzattal. Miért: Mert ideológiailag közel áll hozzájuk – azaz nincs ebben probléma.

Azaz a Fidesz következtetes.

Persze egészen más kérdés, hogy a mai Fidesz egészen más nézeteket vall, mint az eredeti Fidesz – ez tény. De az eredeti Fidesz nem is állt közel Szűröshöz és Pozsgayhoz. Sőt, ha emlékszünk (ha legalább 35 évesek vagyunk, akkor emlékezhetünk), 1990-ben a Fidesz személyes ügynek tekintette, hpgy Pozsgayt legyőzze. Németh Zsolt annak idején híres mondatát (“a földbe kell döngölni a kommunistákat”) éppen Pozsgayval kapcsolatban mondta.

Pozsgay mondta annak idején, még a rendszerváltás előtt, hogy az MDF-fel meg lehet egyezni, mert az egy nemzeti, harmadikutas mozgalom, mely nem utasítja el a “szocializmust”, míg a Fidesz és az SZDSZ ellen fel kell lépni, mert ezek antiszocialista, polgári demokrata, kapitalizmuspárti szervezetek. Pozsgay elvei ma kb. ugyanazok, mint 25 éve. A Fidesz meg drasztikus módon változtatott elvein: az eredeti liberális, polgári demokrata, radikális pártból mára nemzeti, populista, harmadikutas párt lett. A Fidesz mára a korai MDF fő népnemzeti irányzatának ideológiáját vette át, a mai Fidesz egyszerűen közel került Pozsgay elveihez. Így természetes, hogy jó haverok lettek. Nem Pozsgay lett fideszes, hanem a Fidesz lett “pozsgays”.

Advertisements

2 thoughts on “A Fidesz és Pozsgay

  1. Ezzel nem cáfoltad meg az érvet, ugyanis a lényeg az, hogy a Fidesz nem az, aminek mondja magát, ők jobboldali konzervatívnak mondják magukat, közben nacionalista-baloldaliak.

Hozzászólások lezárva.