Ortodox ünnepi ciklus


A fix dátumú ünnepeket más-más időpontban ünnepli az ortodox világ: míg az újnaptárista egyházak esetében a megadott dátum egyezik a világi naptári dátumokkal, addig a réginaptárista egyházak esetében 13 napos eltolódás van, azaz a világi naptárhoz képest 13 nappal később van az illető ünnep. Pl. az egyházi év kezdete szeptember 1. – ez az újnaptárista ortodoxoknál a világi naptár szerinti szeptember 1-jén van, míg a réginaptárista ortodoxoknál a világi naptár szerinti szeptember 14-én. (Vannak autonóm ortodox egyházak, melyek egyenesen a gregoriánus naptárat használják, ez azonban ritka jelenség. Ez jelenleg csak a Finn Egyházban és a Konstaninápoly alatt álló Észt Egyházban van szokásban.)

A legnagyobb ünnep természetesen a Húsvét, Jézus Krisztus feltámadásának emléknapja.

“A hét elsõ napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az elõkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kõ el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükbõl, már két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezõdött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élõt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.” (Lukács 24:1-12.)

Az ünnep természetesen az Egyház megalapítása óta része az egyházi gyakorlatnak.

A Húsvéten kívül 12 nagy ünnepet emelünk ki az ünnepek sorából. Lássuk először a fix dátumúakat:

1. – szeptember 8. – Kisboldogasszony

Az Istenszülő Szűz Mária születése. A Bibliában nem szerepel. Csak egyes apokrif írásokból hozható idézet róla.

“Ekkor elébe állt az Úr angyala.
– Anna, Anna – hangzott a szózat -, az Úristen meghallgatta kérésedet. Foganni fogsz és szülni, s egyszer a te sarjadról beszél majd az egész földkerekség!” (Jakab protoevangéliuma IV:1.)

Az ünnep az V. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

2. – szeptember 14. – a Kereszt felmagasztalása

Annak emlékére, hogy a IV. században megkerült az a kereszt, melyre Jézus Krisztus volt megfeszítve. Azóta része az egyházi gyakorlatnak.

3. – november 21. – az Istenszülő bevezetése

Szűz Mária bevezetése a templomba. A Bibliában nem szerepel. Csak egyes apokrif írásokból hozható idézet róla.

“Mikor aztán a gyermek hároméves lett, Joachim elhatározta magát:
– Hívjuk a zsidók szeplőtelen leányait, mindegyik fogjon mécsest és tartsa magasra, s lobogva égjenek a mécsesek, nehogy hátat fordítson a leány, nehogy visszahúzza őt a szíve, el az Úr templomától!
Így is cselekedtek, mígnem felértek az Úr templomához. Ott a pap fogadta Máriát, csókkal és áldó köszöntéssel:
– Felmagasztalta az Úristen a te nevedet minden nemzedék előtt, és az idők teljességében általad fogja Izrael fiai elé tárni a megváltást!” (Jakab protoevangéliuma VII. 2.)

Az ünnep az VIII. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

4. – december 25. – Karácsony

Jézus Krisztus születése.

“Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az elsõ összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségébõl származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsõszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” (Lukács 2: 1-7.)

Az ünnep a IV. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

5 . – januáry 6. – Vízkereszt

Jézus Krisztus megkeresztelkedése.

“Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett és Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égbõl: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Lukács 3: 21-22.)

Az ünnep a II. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

6. – február 2. – Jézus Krisztus bemutatása

Jézus Krisztus temlombéli bemutatása a születése utáni 40. napon.

“Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elõ volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsõszülött fiú az Úr szentjének hívatik, s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye elõírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.” (Lukács 2: 22-24.)

Az ünnep a IV. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

7. – március 25. – Örömhír

Amikor Szűz Mária megtudja az angyaltól, hogy terhes lesz Jézus Krisztussal.

“A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz õ és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendõ Szentet is az Isten Fiának fogják hívni.” (Lukács 1: 20-34.)

Az ünnep a I. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

8. – augusztus 6. – Színeváltozás

Annak emléknapja, amikor Jézus Krisztus istene személye megmutatkozott három apostola előtt.

“E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsõülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsõségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhõ támadt és elborította õket. Féltek, amikor a felhõbe jutottak. A felhõbõl szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, õt hallgassátok!” Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.” (Lukács 9:28-36.)

Az ünnep a IV. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

9. – augusztus 15. – Nagyboldogasszony

Az Istenszülő elszenderedése, Szűz Mária halála. A Bibliában nem szerepel. Csak egyes apokrif írásokból hozható idézet róla.

“S az Úr megfordult, és így szólt Péterhez: Eljött az idő, kezdjük a himnusz éneklését. Péter miután megkezdte az éneket, a menny minden erejével válaszolt hallelujával. S akkor az Úr anyjának arca erősebben ragyogott, mint a fény, s felkelt, és megáldott saját kezével minden egyes apostolt, és ők dicsőítették Istent, és az Úr kinyújtotta szeplőtlen kezét és fogadta az ő szent és bűntelen lelkét. S a szent és bűntelen lélek távozása után a hely tele lett illattal és kimondhatatlan fénnyel, és íme, a hang hallatszott mennyből hallatszott, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között.” (Pszeudo-János: Elbeszélés a Szent Istenszülőről)

Az ünnep a V. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

S lássuk a 3 mozgó dátumú nagy ünnepet:

1. – Virágvasárnap – a Húsvét előtti vasárnap

Jézus Krisztus bemenetele Jeruzsálembe.

“Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák-hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikajával. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikaját, ráterítették ruhájukat, õ pedig felült rá. A nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, és az útra szórták. Az elõtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. „Ki ez?” – kérdezgették. – “Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretbõl” – felelte a nép.” (Máté 21: 1-11.)

Az ünnep a I. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

2. – Jézus Krisztus mennybemenetele – a Húsvét utáni 40. nap

“Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyrõl – úgymond – tõlem hallottatok: Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” “Nem tartozik rátok – felelte -, hogy ismerjétek az idõpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sõt egészen a föld végsõ határáig.” Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhõ takarta el szemük elõl. Amint merõn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tõletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” Erre az Olajfákról elnevezett hegyrõl, amely Jeruzsálemtõl egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.” (Apostolok cselekedetei 1:1-14.)

Az ünnep a I. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

3. – Pünkösd – a Húsvét utáni 50. nap

A Szent Lélek kiteljedése.

“Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égbõl, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különbözõ nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította õket. Ez idõ tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népbõl. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verõdött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát õket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: „Mi lehet ez?” Mások gúnyosan megjegyezték: „Teleitták magukat édes borral.”” (Apostolok cselekedetei 2:1-13.)

Az ünnep a I. század óta része az egyházi gyakorlatnak.

Reklámok