Saját bőrömön


Én alapvetően a saját bőrömön érzem az idegenséget.

Azt hiszem sokan tudják, hogy jelenleg Bulgáriában élek. S 20+ éve bolgár állampolgár vagyok. Azonnal kértem, amikor megszűntek a kommunista megállapodások a többes állampolgárságok kizárásáról. S persze én azonnal megkaptam, mert a bolgár jogban én “határontúli bolgárnak” minősülök – így se várnom nem kellett, se fizetni, januárban beadtam a kérelmet, mellékelve hozzá magyar születési kivonatomat lefordítva bolgárra, s májusban jött a levél, hogy fáradjak be a köztársasági elnök hivatalába nekem alkalmas időpontban, átvenni az igazolást bolgár állampolgárságomról. Átvettem – itt nem szórakoznak eskütétellel -, s annyi, mentem csináltatni okmányokat. (A nevemmel volt egy kis probléma, mert én nem úgy akartam hívni magamat, ahogy ők akarták, így emiatt végülis bírósághoz kellett fordulnom “névváltoztatás” kapcsán, de végül a bíró úgy döntött: nekem volt igazam, s a bolgár rendőrség meg hibázott.)

Szóval amikor idejöttem 2007-ben én nem külföldiként érkeztem. Viszont hiába minden, én nem itt nőttem fel, életem első 19 évében egy napot sem éltem Bulgáriában. Egy rakás dolgot nem ismerek, ami pedig mindenki más számára evidencia. A bolgár történelmet az átlagbolgárnál is jobban ismerem, de pl. mondjuk a gyerekmondókák, gyerekdalok nekem totál idegenek, nem ismerem őket. Én magyar nyelvi környezetben nőttem fel, a családban csak az volt a bolgár nálunk, hogy a “magyarokról” sokszor többes szám harmadik személyben beszélt mindenki, meg a bolgár kaja számított az igazi kajának – apám, amikor egy ételre azt akarja mondani, hogy nem ízlik neki, azt mondja, hogy “magyaros étel”… S persze ha nagy számokat kell összeadni, csak magyarul tudom rendesen megcsinálni, azaz magyar az anyanyelvem.

Szóval amolyan kettős helyzetben létezem. Mert egyrészről nem tekintenek “igazi külföldinek”, hiszen a kinézetem is teljesen beleillik az ittenibe és a nevem meg 100 %-osan bolgár és 99 %-ban helyesen beszélek bolgárul, viszont “igazi bolgárnak” sem minősülök. Jelenlegi munkahelyemen eddig 10-szer kaptam a “hol tanultál magyarul?” kérdést, majd amikor azt válaszolom “még csecsemőként”, jön a szöveg “ja, te bánáti bolgár vagy, ugye?”. (A Mo-ra irányuló bolgár emigráció a XVII-XVIII. században a Bánátba irányult.) Én egyébként a “bolgár kertészektől” származom, nem Bánátból, de az utóbbi időben már inkább ráhagyom, hogy “igen, bánáti vagyok” az egyszerűség kedvéért… A múltkor meg is hívtak a bolgár Wikipédiába, hogy szerkesszem a Bánát Portált… 🙂

Szóval hiába a származás, ha hiányzik  helyi szocializáció.

Reklámok

One thought on “Saját bőrömön

  1. Jó lenne a határátkelőn is erről beszélni, főleg amikor valaki nagy pofával kifejti természetesen egy magyar családdal és kizárólag magyar barátokkal a háta mögött külföldön élve, hogy ő tökéletesen beilleszkedett és mennyire utálja a magyarokat…

    Mert rendszeresen ez történik ott, közben meg mindenki naprakész az otthoni hírekből és amint teheti, húz haza a visszamaradt családhoz és barátokhoz, már akik megmaradtak. Eközben pedig bizonygatja folyamatosan mind kommentekben, mind a fórumokon, mind a blogján, hogy mennyire király kint az élet.

    Ha valaki, pl. én felvetem ezt a témát, akkor én vagyok a hülye, a béna és a beilleszkedésre képtelen, holott több éve külföldön élve azt látom, hogy 99%-ban a magyarok csak magyarokkal lógnak (kivétel a helyihez beházasodott nők, de nekik is sokszor egyetlen helyi ismerősük a férjük, nincsenek pl. helyi barátnőik), valamint érdekes módon Európa több nagyvárosában élő magyar haverjaim is erről számolnak be.

Hozzászólások lezárva.