A Dögkeselyű út 32. harca


A Dögkeselyű út 32. harca
(részlet a Budapest, XXV., Dögkeselyű út 32. lakóbizottságának tavalyi jelentéséből)
Huszein Sz. Ádám nyugalmazott Amway-ügynök, második emelet 23. szám alatti lakos már hosszú ideje borzolja a kedélyeket a Dögkeselyű úti lakótelep 32. számú tízemeletes háza lakóközösségében. 

Nevezett Huszein Sz. Ádám lakótárs hetente többször a kijelölt helyen kívül, saját ablakából porol ki egy darab kétszer másfél méteres nagyságú rongyszőnyeget. Szintén rajtakaptuk, amint minden este 23 óra 30 körül meleg vízzel fürdik, ami miatt gázbojlere zajos működésbe lép, melynek következtében a szomszédok nem tudnak pihenni. Emellett rontja az utcaképet, mivel a nappali szobájának ablakára narancssárga színű sötétítőfüggönyt helyezett el. Ezen kívül lakóházunk kukájában több ízben is patkánymérget találtunk, mely minden kétséget kizáróan Huszein lakótárs tulajdona, s ez azt bizonyítja, hogy az illető lakó bizonyára az egész épület megmérgezésére készül. Arról már nem is szólunk, hogy lakótársunk háztartási szemetét többszöri figyelmeztetés ellenére sem hajlandó természetbarát módon szétválogatni, hanem rendszeresen minden szemetet egyetlen szürke színű nejlonzsákban dob ki felelőtlenül lakóházunk kukájába. Még sorolhatnánk tovább Huszein lakótársunk gaztetteit, de úgy hisszük, hogy ennyi is bőven elég ahhoz, hogy lássuk, hogy itt egy igen veszélyes bűnöző magatartást tanúsító egyénről van szó, aki szinte minden nap veszélyezteti lakóterületünkön a környezetet, valamint ezáltal az emberi jogokat és a világbékét.

Lakóközösségünk a fenti tényállás miatt felszólította Huszein lakótársat, hogy 72 órán belül szüntessen be minden zavaró tevékenységet és engedélyezze, hogy ezentúl háromtagú megfigyelő bizottságunk – melyet direkt erre a célra alakítottunk meg – váratlan ellenőrzéseket tarthasson Huszeinnél, a II. emelet 23. számú lakásban. Huszein természetesen a pofánkba röhögött és nem egyezett bele ebbe. Ezért úgy határoztunk, hogy elrettentési és megelőzési céllal korlátozott erejű légicsapást mérünk Huszein erkélyére. Az akció elvégzésére Balatonfelvidéki Henrik lakótársunk, nyugalmazott vécéüzemeltető és galambtenyésztő kisiparos vállalkozott. Balatonfelvidéki lakótárs legjobb három postagalambját, melyek előzőleg bizonyságot tettek az emberi jogok tiszteletéről, Huszein erkélye felé küldte, aholis az említett békefenntartó madarak folyékony ürüléket bocsátottak ki magukból. Ennek hatására végülis Huszein lakótárs kénytelen-kelletlen beleegyezett, hogy lakóbizottságunk hatásköre alá vonja magát a továbbiakban.

De alig telt el három hét, Huszein újra makacskodni kezdett. Emiatt háromtagú megfigyelőcsoportunk szankciókat léptetett életbe Huszein lakótárs ellen. Először is megtiltottuk neki, hogy használja saját spejzét, mivel itt szállásoltuk el most már állandó jelleggel működő megfigyelő bizottságunkat. Majd megtiltottuk neki, hogy a nappalija északkeleti csücskébe lépjen, azaz diplomácia kifejezéssel szólva ezt a részt légymentes övezetnek nyilvánítottuk – egyik lakóbizottsági tagunk igencsak művelt ember, évente kb. féltucatszor meg szokta nézni a tv-híradót, sőt angolul is tud majdnem száz szót kívülről, s ő mondta, hogy bevett nemzetközi szokás az ilyen “no fly zone”-ok kijelölése. Ezen kívül pedig Huszein csak hetente kétszer léphet ki a lakásából, akkoris csak azért, hogy két liter tejet és nyolc darab kiflit vásároljon a sarki élelmiszerüzletben, mely egyik lakótársunk tulajdonában áll.

Mindezek eredményeképpen úgy tűnt, hogy végre-valahára helyreáll a béke lakótelepünk 32. számú épületében. De sajnos ezen reményeink szertefoszlottak, mikoris a múlt héten a gazember Huszein Sz. ádám éjjel fél tizenkettőkor ismét működtetni kezdte gázbojlerét. Ezért legutolsó ülésünkön arra a következtetésre jutottunk, hogy az egyetlen mód az emberi jogok és a világbéke biztosítására az, hogy egyszerűen elvesszük Huszeintől lakását, és azt demokratikusan kisorsoljuk valamelyik lakótársunk részére. Jelenleg ennek az akciónak a részletein dolgozunk, de sajnos itt derült ki, hogy ebben a kérdésben nincs teljes egyetértés lakóbizottságunk vezetőségében. Kiderült, hogy a II. emeleten lakó Muszka János távoli rokona Huszeinnek, s ezért ő nem hajlandó ilyen radikális megoldást elfogadni. A IV. emeleten lakó Franczia Józsefről meg az derült ki, hogy öt évvel ezelőtt Huszein vele tapétáztatta ki lakását, emiatt Franczia arra számít, hogy Huszein majd a jövőben is az ő szolgáltatásait akarja igénybe venni, azaz nem érdekelt abban, hogy új tulajdonosa legyen a Huszein-lakásnak. így most megrekedtek a tárgyalások, s úgy néz ki, hogy a jövő évben nekem egyedül kell megküzdenem a gazember Huszeinnel. De erről majd a jövő évi jegyzőkönyvben olvashatnak többet.

Dr. Uncle Salamon, a lakóbizottság pénztárosa és jegyzőkönyv-vezetője

*** 1998 ***

Advertisements