Conchit Горбачев


A nemrég elhunyt Anatolij Dobrinyin – a 60-as évek elejétől a 80-as évek végéig szovjet nagykövet volt Washingtonban – kiválóan megírt és rendkívül érdekes emlékiratait olvasva, eszembe ötlött egy fontos szempont, különösen a könyv legutolsó, Gorbacsovval foglalkozó része vezetett erre.

Minden szervezet – állam vagy más – súlyos veszélynek teszi ki magát, ha hiányzik legalábbis valamiféle demokratizmus a működéséből. Ugyanis a demokratizmus hiánya nem csak azt jelenti, hogy az alárendelteknek nincs beleszólásuk a dolgok menetébe – ez a KISEBB baj. A nagyobb baj, hogy a demokratizmus teljes hiánya magát a szervezetet veszélyezteti!

Persze semmi gond addig, míg a szervezet élén valamennyire hozzáértő és alapszinten alkalmas ember van. Vannak és voltak sikeres diktatúrák, sikeres abszolutista államok. De mi történik, ha a sors olyan embert repít felülre, akiből mindez hiányzik? Az ilyen vezető súlyos károkat tud okozni, sokkal súlyosabbakat, mint amiket egy úgyszintén alkalmatlan vezető okozna egy demokratikus szervezetben. S mi van, ha mindehhez még a vezető teljhatalma is társul? Nos, ebben az esetben ez a vezető könnyedén meg tudja semmisíteni magát a szervezetet is, legyen az bármilyen erős szervezet!

Gorbacsov esetében ez történt. Tehetségtelen alak, a tehetségtelenség ráadásul intelligenciahiánnyal társult, mert a nem intelligens emberek legnagyobb baja az, hogy képtelenek felismerni saját korlátaikat.

Ha Gorbacsov célja a kommunista rendszer megszüntetése lett volna, nem lenne semmi gond. Ekkor egy céltudatos, okos árulóról beszélhetnénk legfeljebb. De esetében ilyen cél nem volt, a könyv is ezt igazolja, ilyet a Gorbacsovot érezhetően nem kedvelő Dobrinyin sem állít róla. Ami történt: kapkodás, össze-vissza csapongás, hirtelen ötletek megvalósítása gondolkodás nélkül, naponta új ötletek kitalása, 180 fokos véleményváltoztatás rövid időn belül, s csodavárás, majd csodálkozás, hogy a csodák nem jönnek.

A szovjet vezetés persze mindig antidemokraikus és diktatórikus volt. Marx nyomán Lenin ilyennek álmodta meg a szovjet államot. Lenin idejében is a demokrácia kizárólag azt jelentette, hogy a 10-20 tagú legfelsőbb vezetés – a Politikai Bizottság – tagjai szabadon vitatkoztak és szavaztak az aktuális kérdésekről. Természetesen Lenin volt a hangadó, de így is születtek vele szemben ellenvélemények és döntések. E körön kívül persze a feltétlen engedelmesség érvényesült, már a Központi Bizottság is egyedül csak arra volt jogosult, hogy a Politikai Bizottság döntéseit teljesítse, a vitákat a KB ülésein még 1918-ban megszüntette Lenin.

Sztálin a rendszeren annyiban változtatott, hogy a 30-as évek elejére minden döntést saját körbe vont, azaz a PB szimplán tanácsadó testületté vált: a vélemény szabad maradt, de a döntés mindig „konszenzussal” született és nem szavazással, a konszenzus pedig azt jelentette amit Sztálin döntött a PB-tagok meghallgatása után. Előfordult – gyakran -, hogy Sztálin eredeti álláspontja megváltozott a PB-tagok véleménye hallatán, de ez esetben is Sztálin döntött.

Sztálin halála után gyorsan visszaállításra került a lenini rend: azaz ismét normál szavazás döntött a PB-üléseken, a pártvezért is le lehetett szavazni, őt is kötelezte a többségi döntés. Ha egy pártvezér ki akart bújni ez alól, csak annyit tehetett, hogy egyedül döntött a PB összehívása nélkül, így a következő PB-ülést kész helyzet elé állította. Mivel PB-ülés rendesen hetente volt, ezzel két ülés között lehetett élni. Dobrinyin szerint például ilyen eset volt az afganisztáni szovjet agresszió esete 1979-ben: Brezsnyev és még két PB-tag döntötte el, a PB-t nem hívták össze, tudván, hogy a PB-tagok többsége ellenezné az akciót. A következő héten már késő volt, hiszen az afganisztáni bevonulás már megtörtént, presztízsveszteség lett volna a kivonulás, így a PB utólag jóváhagyta azt, ami előzetesen sosem fogadott volna el.

Éppen Gorbacsov volt az, aki visszaállította a sztálini módszert, azaz szavazás helyett „konszenzus” lett a szabály. Ha tudta, meggyőzte a többieket, ha meg nem, akkor kész helyzet elé állította őket. S bár a többség egyre levésbé értett egyet vele és mindenki látta a katasztrofális eredményeket, egyszerűen nem létezett mechanizmus Gorbacsov eltávolítására vagy hatalmának csökkentésére. A marxista államrend elutasítja a demokrácia és a kontroll bármilyen formáját a vezetéssel szemben, így Gorbacsov hónapokig folytathatta ámokfutását. (Az 1991-es puccskísérlet már késő volt.)

Most persze az antiorbánista vallás hívei kitérnének Orbánra. Persze tévednének, hiszen Magyarország nem diktatúra. Orbán csak saját pártján belül diktátor, nem az országon belül.

Én viszont nem Orbánra akarok kitérni, hanem Francisco Conchita Buziglio Borgia Wurstra, aki jelenleg abnormális módon Róma püspöki székében celebkedik. A hasonlat ebből a szempontból mellbevágó a Szovjetúnió és a Vatikán között. A katolicizmusban nemcsak szigorú hierarchia van (ezzel önmagában semmi gond), de az élen egy teljhatalmú, kontroll nélküli személy van, aki ráadásul még tévedhetetlen is (hitbéli kérdésekben).

Most egy hozzá nem értő, végletesen primitív, alpári alak került a római pápa székébe. A katolicizmus pedig védtelen vele szemben. Kérdés: meddig rombolhat még Conchita Borgia? Nincs ami megállítsa.

bear-in-truck

Advertisements

7 thoughts on “Conchit Горбачев

  1. Igen én is konkrétumokra vagyok kíváncsi. Igy ez csak gyűlölködés.
    A Szerb Ortodox Egyház sokkal rosszabb állapotban van.
    Ami Gorbacsovot illeti, szerintem kevesebb áldozattal járt az ő működése, mint Sztaliné vagy akár Putyiné is. Neki nem véres a keze.

    • „A Szerb Ortodox Egyház sokkal rosszabb állapotban van.“

      Lehet, de nem számít. Ugyanis az ortodoxiában egy főpapnak NINCS közel sem akkora hatalma, mint a katolicizmusban a római pápának. Egy ortodox főpap – sőt az összes főpap együtt se – alkothat új dogmát, nem helyezhet hatályon kívül régit. A főpap személyes erkölcstelensége lehet nagyon rossz példa, de nem képes kihatni a tanítás tisztaságára. Ha egy ortodox főpap elkezd idegen tanítást terjeszteni, a hívők többé nem hisznek neki. Sokszor megesett ez a múltban is.

      • A pápának sincs akkora hatalma. Csak és kizárólag ex catedram és hitelvi dolgokban infallibilis. Vagyis dogmát ugyan a pápa hirdet ki, de ezt csak akkor teheti, ha azt zsinat jóváhagyta.

        A pápa valóban felfogható a legnagyobb autókefál egyház patriarchájának, de közel sem csak a pápa az egyház. Gyenge hitre vall azt hinni, hogy a pápa esetleges heterodoxiája az Egyház vesztét okozná. De tényleg kíváncsian várom, mit tett, mondott a pápa, ami miatt neki kellett menned? Valódi érvet kérek, nem a liberó bulvársajtó által torzítottat!

          • Arról volt szó itt a cikkedben és a kommnetekben, hogy a pápa terjeszt-e, kimond-e heterodox tanítást. Ex cathedra biztosan nem. Amúgy, csak úgy magánemberként meg ugye nem számít, de elismerem rossz példa lehet, és valóban nagyobb a hatása, mint mondjuk a háborús uszító és hiperluxusban élő szerb vladika.
            A hivatkozásban viszont mit csinál a pápa? Homokozik? Dehogy! Kézen fog egy homokosnak mondott papot. Sokféle jelzés lehet. Ha rosshiszeműek vagyunk, akkor előre jelezheti a homoszexualitás elfogadását. De jelezhet mást is. Pl. azt, hogy a bűn (homokosság) megvetem, de a bűnöst nem. Nem ezt tette Jézus is?

            • Bárcsak igazad lenne! De sajnos azt hiszem, tévedsz. S az idő el fogja ezt dönteni.

  2. Leakadtál, elakadtál? Szokásos pápaellenes vérortodox alapállás. De most már kellene konkrétumokat is írnod!

Hozzászólások lezárva.